Az orosz forradalom Milyen politikai változások történtek?

Az elhúzódó háború mély válságba sodorta Oroszországot. A katonai kudarcok, a súlyos vérveszteségek és a cári udvart érintő botrányok (például a Raszputyin-ügy) aláásták II. Miklós tekintélyét. A hátországra háruló háborús terhek, a közellátás összeomlása jelentős társadalmi elégedetlenséghez vezetett. A politikai és katonai vezetőréteg körében is megfogalmazódott az uralkodóváltás szükségessége.

1917. március elején tömegtüntetések kezdődtek Péterváron, amelyet megpróbáltak vérbe fojtani, de az odarendelt katonai alakulatok átálltak a tüntetők oldalára. II. Miklós uralmát elsodorták az események, a cár néhány nappal később testvére javára lemondott a trónról.

A Romanov-dinasztia hatalomátmentése azonban nem sikerült, öccse visszautasította a koronát. A forradalom így végül a cárizmus bukásához vezetett. (1918-ig Oroszországban a Julianus-naptár időszámítását használták, ami közel két héttel volt „elmaradva” a Gergely-naptártól. Ezért az orosz történetírásban „februári forradalomnak” nevezik az eseményeket.)

A cári rendszer összeomlása nem oldotta meg a problémákat. A politikai irányítás néhány nappal később az Ideiglenes Kormány kezébe került, de a pétervári munkásság is kialakította a maga hatalmi rendszerét; létrejöttek a tanácsok, azaz a szovjetek. (Egy-egy gyár, település vagy katonai alakulat hozott létre saját szovjetet.)

A következő hónapokban az ország egyre mélyülő belpolitikai válságba került. Az oroszországi társadalom kétharmadát adó parasztság földosztásban reménykedett, és mindenki a háború befejezését kívánta. A cári despotizmustól megszabaduló nemzetiségek pedig sokkal nagyobb önállóságot akartak. Az Ideiglenes Kormány képtelen volt kezelni a problémákat, sodródott az eseményekkel. Hiába vallottak demokratikus elveket, az alkotmányozó nemzetgyűlési választás időpontja folyamatosan kitolódott. A kormány helyzetét az sem könnyítette meg, hogy folytatta a háborút. Számos politikus úgy gondolta, hogy az antant győzelme hamarosan bekövetkezik, és akkor Oroszország megszerezheti a régóta vágyott tengerszorosokat is.

A bolsevik hatalomátvétel Miért nem épülhetett ki 1917-ben tartós hatalom?

1917 tavaszán a politikai életbe bekapcsolódtak az emigrációból hazatérő bolsevik vezetők. Lenin határozottan a hatalom megszerzésére sarkallta a pártját, újabb forradalmat és a proletárdiktatúra bevezetését sürgette. Kezdetben a bolsevik párt kisebbségben volt a szovjeteken belül is, ahol a többséget a mérsékelt baloldali (mensevik) és parasztpárti (eszer) küldöttek adták. A bolsevik párt taglétszáma néhány tízezer volt, ami a közel 130 milliós országban elenyészőnek tűnt. A főleg értelmiségiek által vezetett párt a marxi ideológia alapján szerveződött, bár Oroszországban a nagyipari munkásság a társadalom alig 6 százalékát adta.

Lenin a hatalom megragadására tört, és kérlelhetetlen harcra buzdította társait. A bolsevik párt már a kezdetektől kihasználta a kormány gyengeségét, és a maga javára igyekezett fordítani a közhangulatot. A kommunista propaganda azonnali békét és földosztást, demagóg programjában pedig általános jólétet ígért az alsóbb rétegeknek.

Az „erős hatalom” kialakítására nem csak a bolsevikok törekedtek. A forradalom óta eltelt időszakot a tisztikar egy része anarchiának és szándékos züllesztésnek tekintette, és készen állt egy katonai diktatúra kialakítására. Az Ideiglenes Kormány miniszterelnöke, Alekszandr Kerenszkij elsősorban ezektől az ellenforradalmi szervezkedésektől tartott, és nem tekintette komoly erőnek a szélsőbaloldali bolsevikokat.

A bolsevikok, miután Péterváron hozzájuk hű fegyveres alakulatokat is szerveztek, 1917. november elején államcsínyt hajtottak végre. A hatalomátvétel szinte harc nélkül zajlott le, Kerenszkij elmenekült, kormányának tagjait letartóztatták. (A régi naptár szerint a kommunista hatalomátvétel október végén történt, és a bolsevikok mindezt nagy októberi szocialista forradalomként ünnepelték.) Az államcsínyt követően megalakuló kormány (Népbiztosok Tanácsa) elnöke Lenin lett. A kormányban Trockij előbb külügyi, majd hadügyi népbiztos, Sztálin pedig nemzetiségügyi népbiztos lett.

A kiépülő diktatúra Milyen intézkedéseket hozott a bolsevik hatalom?

A kommunisták az ország nagyobb városaiban csak kisebb harcok árán tudták magukhoz ragadni a hatalmat. A kormány első intézkedéseivel látszólag betartotta ígéreteit (rendelet a földről, a nemzetek közötti egyenjogúságról és a békéről).

A fronton fegyverszünetet hirdettek, majd fél év múlva kiléptek a háborúból. Eközben elkobozták a földesúri és egyházi birtokokat, majd taktikai okokból földet osztottak a parasztoknak. Az állam a tulajdonába kerülő földekből juttatott számukra, így a birtokok csak bérleti jogon kerültek a családokhoz, és nem magántulajdonként.

A kommunista ideológia alapján államosították a bankokat, a gyárakat és a nagyobb üzemeket. A vallásellenes propaganda és a régi rendszer támaszának tekintett egyház elleni támadások beépültek a hétköznapokba.

A bolsevik (kommunista) párt vezetői a forradalmi ideológia megvalósítását csak a proletárdiktatúra fenntartásával tudták elképzelni, és ellenségnek tekintettek minden olyan erőt, amely ellenezte intézkedéseiket. Az év végi választások után összehívott Alkotmányozó Nemzetgyűlést fegyveres erővel kergették szét (1918. január). A bolsevikok a képviselői helyeknek csak az egynegyedét kapták, és szövetségeseikkel sem tudtak abszolút többséget elérni. Sokak számára világossá vált, hogy az elnyomott többségre hivatkozó mozgalom valójában egy szűk kisebbség zsarnokságát teremti meg. Rövidesen véres polgárháború kezdődött az országban, amelynek végén a győztes kommunisták 1922-ben egy föderatív jellegű alkotmányt bocsátottak ki. A létrejövő Szovjetunió az egykori cári birodalom népeinek nagy részét – azok akaratától függetlenül – magába olvasztotta. (Az országot a bolsevik hatalomátvétel után a kommunisták Szovjet-Oroszországnak nevezték át.)