< Előző lecke ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ I. AZ ŐSKOR ÉS AZ ÓKORI KELET ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ Következő lecke >

Az őskor szakaszaiMindenhol ugyanakkor ért-e véget az őskor?

Őskornak nevezzük az emberiség történetének milliónyi éves szakaszát, amely az ember kialakulásától az első államok megjelenéséig, nagyjából Kr. e. 3000-ig tartott. A történettudomány mindig a legfejlettebb területeket veszi korszakhatárként. Míg Mezopotámiában és Egyiptomban már városok, sőt országok és birodalmak is létrejöttek, máshol (például Ausztráliában vagy Dél-Amerika egyes vidékein) a 20. századig fennmaradtak őskori körülmények között élő népek. Az őskor első szakasza, az őskőkor az élelemtermelés kibontakozásáig, a második szakasz, az újkőkor pedig a Kr. e. 3. évezredig tartott.

Az ősemberek kutatásában négy forrásanyagra támaszkodhatunk:

• az emberi maradványokra (koponyák, csontvázak);
• az ősember által készített eszközökre (például szakócák) és egyéb alkotásokra (például barlangrajzok);
• a genetikai vizsgálatokra (például a mitokondriális DNS vizsgálata);
• a ma élő vagy a közelmúltban őskori körülmények közt élt embercsoportok kulturális antropológiai vizsgálatára (például, hogyan vadásztak az afrikai busmanok).

Az evolúcióelmélet kialakulásaMilyen leletek alapján következtetnek az ember kialakulásának folyamatára?

Ősembernek nevezzük a Homo sapiens (bölcs ember) 7 millió évnél fiatalabb elődeit. Az első őskoponyaleletre egy gibraltári kőbányában bukkantak rá, majd a német Düsseldorf melletti Neander-völgyben találtak egy koponyát (1856). Erről többen azt állították, hogy egy ősi emberfajta maradványa, de voltak, akik úgy gondolták, hogy valamiféle betegség folytán torzult el a fej csontozata.

A következő évtizedekben számos újabb és a Neander-völgyinél is ősibb lelet vált ismertté. Ezek alapján vonták le azt a következtetést, hogy a mai ember hosszú fejlődés során alakult ki. A fejlődés, az evolúció képviselői Charles Darwin (ejtsd: csárlsz dárvin) kutatásaira hivatkoztak. Napjainkra közel 10 000 egyed fosszilis (kőzetbe ágyazott) maradványait tárták fel a világon, a leletek nagyrészt aprócska töredékek (koponyadarab, arccsont, fogak stb.).

Az emberré válás folyamataMilyen életmód jellemezte az ősembereket?

A főemlősök közül mintegy 7 millió évvel ezelőtt vált ki egy felegyenesedve, két lábon járó emberszabású faj. E faj fejlődése – a különböző környezeti hatásokhoz való alkalmazkodás során – számos eltérő fajra bomlott szét a következő 5 millió évben. Az őskőkor korai szakaszaiból alig rendelkezünk más adattal, mint az ősemberek csontmaradványaival. Az első ember által kőszilánkokból készített eszközök kora 2,5 millió évesre tehető.

Az eszközhasználat egyes madarakra éppúgy jellemző, mint a csimpánzokra. Az ember sajátossága nem az eszköz használata, hanem a készítése. Az eszközkészítési tevékenység sokáig alig változott, amikor megjelentek a könnycsepp alakú szakócák, amelyeket már nem véletlenül ütögetve, hanem előre megtervezve hoztak létre.

Az emberré válás utolsó időszakában, mintegy 250 000 éve jelent meg Afrikában és vándorolt szét a Neander-völgyi ember. A legkorábbi afrikai Homo sapiens maradványok 100 000 évesek. A Közel-Keletet, Ázsiát és Európát benépesítő Homo sapiens rokona, de nem utóda a Neander-völgyieknek.

Az emberi táborhelyeken több százezer éve mutatható ki a tűz használatának nyoma. A tüzet ekkor már nyilvánvalóan nemcsak melegedésre és a vadállatok távoltartására, hanem ételeik elkészítésére is használták. (A Tata környékén talált Neander-völgyi-lelőhelyen például vadlovat és bölényt vadásztak, míg a mamut és a gyapjas orrszarvú elhullott példányai feldarabolva kerültek a telepre.) Vadászni a közösség férfi tagjai jártak, míg a nők a kisgyermekekkel barlangjuk vagy telepük közelében maradtak, és gyümölcsök, bogyók és gyökerek gyűjtögetésével egészítették ki a bizonytalan vadászzsákmányt. Ez volt az első munkamegosztás.

Az őskokor végén megjelent a Homo sapiens egy olyan tevékenysége, amelyet ma művészetnek nevezünk: a szobrocskák és a barlangrajzok készítése. A vadászjeleneteket, megsebzett állatokat ábrázoló sziklarajzokat számos kutató az őskori hitvilág egyik megjelenési formájának tekinti. A későbbi természeti népeknél is megfigyelt vadászmágia a sejtett erők bevonását jelentette, de a barlangrajzok a rítusok helyszínét jelölték meg, amelyek nem kötődtek a vadászathoz.

A neolit forradalomMilyen változások történtek az életmódban?

Az életmód jelentősen átalakult az őskor utolsó évezredeiben – a változásokat neolitikus forradalomnak nevezik. A neolitikum két legfőbb eleme a letelepült életmód és az élelemtermelés lett.

Mintegy 10 000 évvel ezelőtt véget ért az utolsó jégkorszak, és az éghajlat fokozatosan felmelegedett. Az emberek letelepülhettek a jó halászatot – vagyis az állandóan bőséges élelmet – biztosító területeken. A letelepült életforma kedvezett a népesség növekedésének: az anyáknak nem kellett vándorolniuk gyermekeikkel, hiszen már házakban laktak. Így több gyermeket tudtak felnevelni, akik az állandó élelmiszer-ellátás miatt nagyobb eséllyel maradtak életben. A vadon talált gabonákat elkezdték a település mellett termeszteni, és kiválogatták a jobban termő növényeket. Ezekből nemesítették ki hosszú évszázadok alatt a mai kenyérgabonák (árpa, rozs, búza, Kínában a rizs) őseit.

Az élelemtermelés legkorábbi és egyik legfontosabb központja a „termékeny félhold” volt: az Elő-Ázsia felföldjei és sivatagjai közé ékelődött, félhold alakú, művelhető terület (a mai Törökország, Szíria, Irak, Jordánia, Palesztina és Izrael területén). A jégkorszak vége felé az éghajlat megváltozásának következtében a vidéket sűrűn borították a különféle nagymagú fűfélék, a mai gabonák ősei.

Az élelemtermelés mellett megindult az állattenyésztés is. Az állatok háziasításának már 9000 évvel ezelőtt is voltak jelei, de a rendszeres pásztorkodás csak 1000 évvel később kezdődött el. Az első háziasított állat a kutya volt (kb. Kr. e. 12 000), amelyet a juh, macska, kecske, disznó és a szarvasmarha követett (kb. Kr. e. 9000–7000).

A letelepült életforma számos olyan technikai újdonságot követelt meg, amire a gyűjtögető vadászoknak nem volt szükségük. Az egyik az állandó lakóhelyek építése (már a neolitikum előtt megkezdődött), a másik a gabona aratásához szükséges eszközök, a harmadik pedig a főzéshez és tároláshoz szükséges edények készítése volt. Ezzel együtt járt a ruházkodás megváltozása: állatbőrök helyett vászonruhában jártak. Az utóbbi előállításához a következő újításokra volt szükség: len termesztése, fonál készítése (fonás), szövet készítése (szövés), amihez szövőszéket használtak. Az aratáshoz finoman pattintott, vékony kőpengék sorát illesztették bele egy enyhén hajlott fa- vagy csontnyélbe, létrehozva az első sarlókat.

A legnagyobb jelentőségű újítást a fazekasság megjelenése jelentette (Kr. e. 7000 körül). A neolitikum utolsó évszázadaiban elkezdődött a különféle rézből készült ékszerek használata. A csiszolt kőszerszámok még sokáig léteztek, és az általános fémhasználat csak az ókorban terjedt el.