< Előző lecke ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ IV. A KÖZÉPKOR ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ Következő lecke >

Itália a középkorbanMiben különbözött Itália a többi európai államtól?

Észak-Itália gazdaságilag megerősödött; fontos kereskedelmi (Velence, Genova), textilipari (Milánó), illetve pénzügyi központok (Firenze) jöttek létre. A városok vezetését a gazdag polgárok (céhmesterek, kereskedők) választott testületei biztosították, amelyek háttérbe szorították a lakosság döntő többségét kitevő szegényebb rétegeket. Az egymással gyakran háborúban álló városállamokban a politikai küzdelmet a pápát támogató mozgalom (guelf) és a császár mellett kiálló párt (ghibellin) belső viszálykodásai határozták meg. Az ingatag belpolitikai helyzetet néhány városban egy-egy zsoldosvezér vagy nemesi család (például Milánóban a Visconti, majd a Sforza család) kihasználta, és a hatalmat katonai erővel magához ragadta. Az egyeduralmat (signoria; ejtsd: szinyoríá) kialakító vezetők városaik látványos fejlesztésébe kezdtek, és hatalmas összegeket költöttek építkezésekre, művészetpártolásra.

A népvándorlás idején a környező városok lakossága menedéket keresett azokon a szigeteken, ahol Velence felépült (421). Bizánc vámmentességet biztosított a városnak a Mediterráneum keleti részén. Velence a középkorban nagyhatalommá vált, a kereskedelmi térségek (Dalmácia, Korfu, Kréta, Ciprus) megszerzése mellett vereséget mért a vetélytárs Genovára. Mindeközben a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően kialakult a napjainkban is ismert városkép.

Velencét egy nemesi származású vezető (dózse) irányította, akinek a hatalmát a kereskedő arisztokrácia tanácsi testületei korlátozta. Belpolitikai stabilitását egy állambiztonsági szerv (Tízek Tanácsa, 1311) biztosította, amely kiépített besúgóhálózattal és titkos­rendőrséggel rendelkezett.

Firenze gazdasági gyarapodását a textilipar és a kialakuló banktevékenység biztosította. Az állandó pártharcokból végül egy kereskedelemből meggazdagodott polgárcsalád, a Medici család került ki győztesen (15. század). Firenze a reneszánsz fővárosa lett, mivel a Mediciek (Cosimo de Medici és unokája, Lorenzo de Medici) jelentős pénzösszegekkel támogatták a művészeket és az építkezéseket (mecénáskodás). A Mediciek a köztársaság látszatát fenntartva mintegy hat évtizedig irányították Firenzét, és befolyásukat a későbbiekben is megőrizték, hiszen Cosimo de Medici dédunokái közül ketten a pápai trónt is elnyerték.

A reneszánsz és a humanizmusMiért Itáliából indult el az új korstílus?

Itália kulturális tekintetben is elkülönült Európától, hiszen a városokban nagyrészt megmaradt az antikvitás öröksége. A skolasztika rideg gondolkodásmódja nemigen hatott az itáliai művelődésre, és a világi örömök felé fordulás, az érzelmek kimondása már a 14. századi firenzei irodalomban is megjelent (Petrarca és Boccaccio műveiben). A 15. században a török által fenyegetett Bizáncból számos görög tudós települt át, rengeteg eredeti antik görög művet kimentve, amelyek szintén termékenyítően hatottak a kibontakozó reneszánszra.

Az egyetemes új korstílus, a reneszánsz megszületése is e századokhoz köthető. A szó maga újjászületést jelentett, amelyen az antik görög–római kultúra (irodalom, művészetek) és eszmeiség (filozófia) megújítását értették. A reneszánsz szemléletmódja szerint a művészet visszatért „minden szépség forrásához”, az ókorhoz, és a természethez.

A reneszánsz gondolkodók megvetően vélekedtek az elmúlt évszázadokról, szakítottak az addigi szemlélettel (sivár földi lét, vágyakozás a túlvilági boldogságra). Megjelent az életörömre törekvés, az egyén szerepe felértékelődött, elterjedt az emberközpontú, humanista szemléletmód, amely az ember nagyszerűségét, fontosságát hangsúlyozta. A humanizmus azonban nem az átlagemberek gondolkodását jellemezte, hanem elsősorban a művelt arisztokrácia, a vagyonos polgári rétegek és az értelmiségiek gondolkodásmódja volt. A korabeli művészek (például Michelangelo, Leonardo, Raffaello, Botticelli) immár nem névtelen alkotókként tevékenykedtek, hanem igazi polihisztorként alkottak remekműveket a festészetben, a szobrászatban és az építészetben.

A humán tudományokban a humanista tudósok a hiteles ókori forrásszövegek felkutatásával és összegyűjtésével bizonyították be az antikvitás fölényét a középkorral szemben. A humanista művek elterjedését elősegítette a német Johannes Gutenberg által kifejlesztett könyvnyomtatási technika feltalálása (1450 körül). A középkor utolsó évtizedeiben egyre több nyomda létesült Európa-szerte, de a nyomtatott könyvek hatása csak később, a kora újkorban érvényesült.

A reneszánsz eszméiMiben különbözött a reneszánsz a középkor világszemléletétől?

A reneszánsz egyik központja Firenze lett, ahol a Mediciek támogatásával létrejött a platóni filozófia megújításán dolgozó Akadémia. (Az Akadémia leghíresebb képviselője Ficino [ejtsd: ficsínó] volt, aki Platónról írt életrajzával Hunyadi Mátyást ajándékozta meg.) A filozófiai világkép megváltozott, az Isten és a világ viszonyának kutatása helyett az ember és a természet kapcsolatának kérdése került előtérbe.

A reneszánsz nem volt vallásellenes. A humanisták hittek abban, hogy Isten egy harmonikusan berendezett világot alkotott meg az ember számára, az embernek pedig az a feladata, hogy a természet megismerésével, törvényszerűségeinek feltárásával felismerje Isten alkotásának nagyszerűségét, az új világszemlélet a képzőművészet kifejezésmódjában, a híres reneszánsz művészek alkotásaiban is észrevehető (például a szépség, a tökéletesség ábrázolása). A reneszánsz tudásvágya tehát a skolasztika merevnek tűnő világképével szemben az új ismeretek megszerzésére törekedett, az eddig háttérbe szorult természettudományok felértékelődtek. A fényűzést és a pompát jelentő új korstílust a Pápai Állam is átvette és továbbfejlesztette, majd a 16. században a reneszánsz művészet elterjedt Európa többi államában is.

A korszakban átalakult a politikai gondolkodásmód. A firenzei Niccolò Machiavelli, politikai filozófiájában az egyéni törekvések, és a hataloméhség állt a középpontban. Bár Machiavelli nem a személyes érdekeket előtérbe helyező politikusok mellett érvelt, művével botrányt keltett, és a későbbiekben még számos államelméleti mű vitatkozott vele.