< Előző lecke ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ III. AZ ÓKORI RÓMA ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ Következő lecke >

A római családMiben különbözött a római familia a mai családtól?

A római család (familia) élén, mint a XII táblás törvényekben láttuk, az apa (pater familias) állt. A familia nem egészen azt jelentette, mint a mai család: a feleségen és a gyerekeken kívül magában foglalta a családi gazdaságban dolgozó rabszolgákat is. Az apa feltétlen hatalommal rendelkezett a familia tagjai fölött. Ha az újszülöttet nem akarta fölnevelni, ki kellett őt tenni. Fiát akár háromszor is eladhatta rabszolgának (igaz, utána a fiú megszabadult az atyai gyámság alól). A felnőtt férfi ugyanakkor saját családot alapított, aminek ő lett a feje. A nők addig maradtak apjuk gyámsága alatt, amíg férjhez nem mentek. Attól kezdve férjük gyámsága alá kerültek.

A római jognak van egy sajátos fogalma, a mancipáció: ha valaki vásárolt valamit, az akkor vált a tulajdonává, ha ráhelyezte a kezét (manus). Amikor a felnőtt fiú vagy egy idősebb özvegyasszony kikerült apja, illetve férje keze, vagyis gyámsága alól, emancipálódott. Ez a mai emancipáció fogalmának eredete.

A patríciuscsaládok hatalmas nemzetségekbe (gens) szerveződtek. A Fabiusok nemzetségének a Kr. e. 5. században 306 felnőtt férfi tagja és több mint ezer cliense volt. A cliensek egy-egy tekintélyes patríciushoz kapcsolódó, annak gazdasági és politikai támogatására felesküdött polgárok voltak, akiket ezért patrónusuk védelemben részesített.

A római polgároknak három nevük volt, ezek használatát Iulius Caesar törvényben tette kötelezővé. Az egyéni névből, ami gyakorlatilag a mi keresztnevünknek felel meg, alig néhány állt a rómaiak rendelkezésére. Ezért nem is szokták kiírni azokat, hanem csak a rövidített alakjaikat használták.

A nemzetségnevek a család eredetére utaltak. Ha egy idegen kapott polgárjogot, megörökölte az adományozó nemzetségnevét. Claudius császár sokakat részesített Pannoniában polgárjogban, őket ettől kezdve Claudiusoknak hívták. A családnevek az egyes családokat különböztették meg a nagyobb nemzetségeken belül, ezért gyakran testi tulajdonságokra utaltak: például Flaccus – nagy fülű; Naso – nagy orrú; Nero – erős, bátor; Crassus – kövér; Sulla – szőke. Híres hadvezérek nagy győzelmeik helyszínéről megtiszteltetésül második családnevet kaphattak, például Macedonicus a makedóniai és Africanus az afrikai győzelem emlékére.

A lányok apjuk nemzetségnevének nőnemű alakját kapták meg, és ha több volt belőlük, beszámozták őket. Így lett egy Iulius lánya Iulia, és ha hárman voltak lánytestvérek, a nevük Iulia Prima, Iulia Secunda és Iulia Tertia (Első, Második, Harmadik Iulia) lett.

A rabszolgáknak csak egy nevük volt, ami gyakran testi tulajdonságaikra vagy származásukra utalt.

Róma, a világvárosMilyen szórakozási lehetőségeket kínált a város?

Rómát azért alapították a Tiberis partján, mert idáig tudták a folyón hajókkal szállítani az árukat a tengeri kikötőből. A folyóparton volt a marhavásártér. Mellette álltak a város legrégebbi szentélyei. A szegényebbek számára a városokban emeletes bérházak épültek, amelyek nagyon hasonlítottak a 19. századi pesti bérházakra. A 19. századi építészek ugyanis ismerték és utánozták is a római bérkaszárnyákat. A hatalmasra duzzadt városokban a vízellátás komoly gondokat okozott. Távoli források tiszta vizét több kilométeres vezetékekkel juttatták el a városokba. Róma városába napi egymillió köbméter vizet vezettek be a vízvezetékekkel. A vízellátásról külön császári vízfelügyelő gondoskodott. A vizet nem vezették be az egyes házakba, hanem nyilvános közkutakból korsókkal vitték be a szolgák a szükséges vízmennyiséget a lakásokba. A gazdagabb házaknak, illetve a parasztgazdaságoknak saját kútjaik is voltak, iváshoz azonban ott is lehetőleg forrásvizet használtak. A nagyobb városokban a csatornázást is kiépítették. A Kr. e. 500 körül kiépült római Cloaca Maxima nem a szennyvíz, hanem a talajvíz elvezetésére szolgált.

A Palatinus mögött állt a birodalom legnagyobb kocsiversenypályája, a Circus Maximus (ejtsd: cirkusz makszimusz). A nézők fogadásokat kötöttek a versenyzőkre. Sok pénzt lehetett nyerni, de veszíteni is, nem csoda, hogy a győzelmet mágikus szertartásokkal is befolyásolni akarták. Négy sportklub versenyzői küzdöttek egymással, a kékek, a zöldek, a vörösek és a fehérek. A versenyek után olykor összecsaptak az izgatott nézők is.

A római színházakban többnyire komédiákat játszottak. A színház nem volt olyan fontos a rómaiak, mint a görögök számára. Aki művelődni akart, a Colosseum közelében, a cipészek utcájában találta meg az egymilliós város legtöbb könyvesboltját. Akinek nem volt pénze könyvet venni, az ellátogathatott a könyvtárakba, ahol minden görög és latin nyelvű könyvet megtalált. De még a város tizenegy hatalmas nyilvános fürdőjének is saját könyvtára volt a medencéken és edzőtermeken kívül.

A rómaiak legkedveltebb szórakozása a lakomákon való részvétel volt. A vacsorán kívül a társalgás, a borozás és a játékok helyszíne is a heverőkkel berendezett étkező volt. A táblás játékokon kívül, mint például a malom, a legkedveltebb a kockázás volt, amelyen hatalmas összegeket lehetett veszíteni.

A római vallásMiben hasonlított a görög valláshoz a római?

Róma istenei kalandos történetek nélküli istenek. Azokat a mítoszokat, amelyeket Iuppiterről vagy Venusról (ejtsd: ’Venusz’, a Vénusz egy bolygó neve!) meséltek, a görögöktől vették át. A vallás központjában az állami kultusz állt. Az állam egységét Iuppiter szentélye biztosította a Capitolium dombján. A római Forum, a Capitolium lábánál elterülő központi piactér is tele volt szentélyekkel. A rómaiak úgy gondolták, hogy a csapásokat megfelelő áldozatok bemutatásával lehet elhárítani, mint ahogy a jó termésért vagy egy háborús győzelemért is áldoztak az istenek oltárain. Vallásosságukat meghatározta a „cserekapcsolat” az istenekkel: ha kapni akartak tőlük valamit, nekik is adniuk kellett, például egy ünnepélyes áldozatot, aminek során egyszerre ajánlottak fel egy malacot, egy birkát és egy bikát. A jósláshoz több eszközt is használtak. Megfigyelték például a szent tyúkok kapirgálását, és ha azok keveset csipegettek, akár egy csatát is elhalasztottak miattuk. Válságos helyzetekben gyakran fordultak tanácsért a capitoliumi Iuppiter szentélye alatt egy üregben őrzött, úgynevezett Sibylla- (ejtsd: szibülla) könyvek előre megfogalmazott jóslataihoz. Az etruszkoktól vették át a májjóslást (az áldozati állat májából következtettek a jövőre) és a madarak röptéből való jóslást (melyik irányból hány madár érkezik).

A papi tisztségeket választás útján töltötték be. Az állami kultuszok fölött a pontifexek gyakoroltak ellenőrzést, az ő választott vezetőjük, a pontifex maximus pedig az államvallás élén állt. A későbbi, keresztény Rómában a római pápa örökölte meg ezt a tisztséget, ezért mondjuk azt, hogy a pápa a misét pontifikálja. A római papok életük végéig töltötték be hivatalukat. A Forum közepén álló Vesta-szentélyben a szűz papnők, a Vesta-szüzek őrizték a város szent lángját.

A római vallást jelentős etruszk és görög hatás érte a Kr. e. 6. századtól kezdve. A hagyományos itáliai isteneket ekkor azonosították egy-egy görög istenséggel. Volt persze olyan római isten is, akinek nem akadt párja: a kétarcú Ianus, a kezdet és a kapuk istene. A római hagyomány szerint Ianus templomának kapuit akkor lehetett becsukni, ha béke uralkodott a birodalomban.