< Előző lecke ​ ​ ​ ​ ​ ​ V. A MAGYARSÁG TÖRTÉNETE A KEZDETEKTŐL 1490-IG ​ ​ ​ ​ ​ ​ Következő lecke >

A belpolitikai rendteremtésKikre támaszkodva tudta I. Károly újra megszilárdítani a királyi hatalmat?

A 14. század elején a középkori magyar államot a területi széttagolódás fenyegette, hiszen az utolsó Árpádok alatt kiszélesedett a „kiskirályok” (például Csák Máté, Aba Amadé, Kán László, Kőszegiek) uralma. A bárók egyes országrészekben jelentős kiterjedésű birtokokkal rendelkeztek, amelyekben kisajátították az uralkodói jogköröket (bíráskodás, adóztatás, magánhadsereg). A trónért folytatott küzdelemből a nápolyi Anjou-dinasztia tagja, I. Károly (Károly Róbert, 1308–1342) került ki győztesen. A pápaság által támogatott ifjú királyt a legtekintélyesebb bárók kezdetben semmibe vették. A központi államhatalom megerősítésében az uralkodó számíthatott a köznemesség és a jogai védelmére vágyó városi polgárság támogatására. I. Károly a tartományurak hatalmát másfél évtizedes szívós küzdelemben törte meg, és Csák Máté halálával (1321) helyreállt az ország közigazgatási egysége.

I. Károly saját híveire támaszkodva erős központi hatalmat épített ki. Az új bárói réteg nagy múltú, de a tartományurak által háttérbe szorított nemzetségekből vagy köznemesi sorból magas méltóságra emelt személyekből állt (például Kanizsai, Lackfi, Garai stb.). A király országos tisztségekhez (nádor, erdélyi vajda, szlavón bán stb.) kötötte az adományozásokat, a kinevezett honor birtokosok az adott terület jövedelmei felett is rendelkeztek. Az uralkodó által átruházott hatalom nem öröklődött és visszavonható volt. A honor birtokok megszervezésével a közigazgatás és a hadszervezés hatékonnyá vált, hiszen a birtokosok katonai kötelezettséggel tartoztak az uralkodónak.

Gazdasági reformokHonnan származtak a legfontosabb királyi bevételek?

A tartományurak legyőzése után a gazdaság rendbetétele következett. A királyi birtokokról származó (domaniális) jövedelmek nem bizonyultak elegendőnek, a korban a biztos gazdasági alapot már a királyi felségjogon (ius regale) szerzett pénzjövedelmek jelentették. I. Károly pénzverő kamarákat létesített, és az előállított jó minőségű ezüstdénárok stabilizálták a magyar pénzforgalmat. Firenzei mintára rövidesen állandó értékű aranyforint is készült (Körmöcbánya).

Rendelkezéseit illetően eltért elődei politikájától, az uralkodó nem számíthatott az évenkénti beváltásból származó kamara hasznára. A bevételek pótlására bevezette a jobbágyportákra kivetett kapuadót (kevesebb, mint évi egyötöd aranyforint). A regálejövedelmek jelentős részét az adók (például rendkívüli adó, városok adói) és az országon átmenő kereskedelem megvámoltatása, a harmincad (az áru értékének 3,33%-a) jelentette.

A megfelelő hátteret az ország nemesfémbányái biztosították, és a kitermelés menetében I. Károly szakított az addigi gyakorlattal. Korábban a királyi bányászok szabadon kutathattak bárki földjén nemesfémek után, majd a bányabér (urbura: a kitermelt arany tizede, az ezüst nyolcada) kifizetése után az ércet a maguk számára termelték ki. A birtok tulajdonosai legtöbbször eltitkolták a földjeiken lévő nemesfémlelőhelyeket. I. Károly átengedte a bányabér egyharmadát a birtokosoknak, és külföldi (cseh, német) bányászok segítségével beindította a termelést. A 14. században az ország Európa egyik legnagyobb arany- (évi 1,5–2 tonna) és ezüstkitermelőjévé (évi 10 tonna) vált.

Az uralkodó nemesérc-vásárlási monopóliumot is életbe léptetett. A kibányászott arany és ezüst a pénzverő kamarákat illette, amelyek a bányászoknak vert pénzzel (35-40%-os levonással) fizettek. I. Károly rendelkezései nyomán az ország politikailag és gazdaságilag is megerősödött.

I. Károly külpolitikájaKikkel és milyen módon teremtett szövetséget?

Az ország tekintélye sokat nőtt a közép-európai térségben. I. Károly felesége révén (Erzsébet, a lengyel király lánya) baráti viszonyt alakított ki Lengyelországgal. A magyar uralkodó közvetített a cseh–lengyel konfliktusban, ennek tetőpontjaként megrendezte a visegrádi királytalálkozót (1335). Az ellentétek elsimítása mellett a három uralkodó megállapodott egy Bécset elkerülő kereskedelmi útvonal kialakításában (a bécsi árumegállító jog ellen). Rövidesen egy szerződés kimondta az idősebbik fiú, Lajos jogát a lengyel trónra, amennyiben a nagybátyja (III. Kázmér lengyel uralkodó) törvényes utód nélkül halna meg.

I. Károly sohasem mondott le az atyai örökségéről, a Nápolyi Királyságról. Távollétében nagyapja kisemmizte, és nagybátyját jelölte ki utódjául. Mivel a magyarországi események lekötötték az uralkodót, I. Károly a döntés ellen nem tudott hathatósan fellépni. A kérdést diplomáciai úton kívánta megoldani: kisebbik fiát, András herceget eljegyezték a trón várományosával, Johannával (a nápolyi király unokájával). Ilyen körülmények között – fiainak sorsát elrendezve – halt meg 1342-ben.

Nagy Lajos háborúiMilyen célok érdekében indított háborúkat?

Nagy Lajos (1342–1382) külpolitikai mozgásterét az apja által kijelölt irány és a régi (Árpád-házi) törekvések felújítása határozta meg. Az uralkodó számos sikeres hadjáratával biztosította az ország hatalmi helyzetét a térségben. I. Lajos a lovagkirályi erényei mellett támaszkodhatott az apjától megörökölt szilárd pénzügyi háttérre és a megerősödő hadszervezetre. Nagy Lajos hadseregében jelent meg először az országban a bandérium (zászlóalj) kifejezés, amely egy címeres zászló (olaszul: bandiera) alatt hadba vonuló alakulatot jelentette. Saját bandériummal a királyon kívül az egyházi és a honor birtokos világi főurak rendelkezhettek, akik legtöbbször familiárisaikat mozgósították. A nápolyi trónt öccse meggyilkolása után fegyveres úton kívánta megszerezni (1347–48, 1350). Sikerei ellenére (Nápoly elfoglalása) a földrajzi távolság és az anyagi kiadások végül szándékainak feladására kényszerítették.

A magyar törekvések másik iránya a déli és keleti területek feletti fennhatóság visszaállítása volt. Kiújultak a harcok Velencével (Dalmácia birtoklásáért), a háború végén a városköztársaság vereséget szenvedett. Nagy Lajos beavatkozott a balkáni viszályokba, gyakori hadjáratai nyomán átmenetileg elfoglalta Észak-Szerbiát és Észak-Bulgáriát. Boszniával békés kapcsolat létesült, hiszen felesége (Erzsébet) bosnyák származású volt.

A balkáni hadjáratok során a magyar sereg egy alkalommal már török csapatokkal is harcba keveredett, bár ekkor még nem tekintették jelentősnek a török veszélyt. Nagy Lajos fenyegető fellépése nyomán Havasalföld szintén behódolt, a másik román fejedelemség, Moldva magyar fennhatóság alatt jött létre. A déli és keleti vazallusállamok lazán kötődtek a magyar államhoz, gyakori lázadásaikat csak hadjáratokkal sikerült elfojtani.

Nagy Lajos törvényeiMilyen intézkedések erősítették meg a köznemesség helyzetét?

Nagy Lajos a köznemesség jogi helyzetét az 1351-es törvényekkel erősítette meg. Megújította az Aranybullát, a szabad végrendelkezés joga módosult. A király a nemesi birtok felaprózódásának megakadályozására kimondta az ősiség törvényét, így a birtok csak nemzetségen belül öröklődött (elidegeníthetetlen lett). A család kihalása esetén a birtok visszaszállt a királyra (háramlási jog).

A törvény egyéb intézkedései – a teljes adómentesség, az „egy és ugyanazon szabadság”, azaz a nemesi jogegyenlőség elve, illetve a kilencedtörvény (egységes földesúri adó) – szintén a köznemesség érdekét szolgálták. A kilencedtörvény beiktatásával gátat kívántak szabni annak a gyakorlatnak, hogy a bárók a köznemesi birtokokról a jobbágyokat adókedvezményekkel a saját földjükre csábítsák.

A jobbágyság jogi alávetettségét szabályozta az úriszék (földesúri bíráskodás), amely kiegészült a pallosjoggal (közbűntett esetén végrehajtható halálos ítélet); ám a gyakorlatban ezzel a joggal csak néhány nagybirtokos rendelkezett.

A régi szerződés értelmében Nagy Lajos nagybátyja halála után megörökölte a lengyel trónt. 1370-ben perszonálunió jött létre; eszerint a két ország megőrizte függetlenségét (saját közigazgatás és törvények), és a birodalomrészeket csak a király személye kötötte össze. A lengyel korona újabb katonai kötelezettséggel járt együtt: Nagy Lajosnak az ország területeit veszélyeztető pogány litvánok ellen kellett hadat viselnie. Lengyelország kormányzását átengedte édesanyjának, de az idős asszony és a lengyel vezető réteg között feszült viszony alakult ki. I. Lajos elérte a lengyel rendeknél a nőági utódlás elfogadását. A király halálakor (1382) a birodalmát két leánygyermeke örökölte meg. A tizenegy éves Máriát, akinek a jegyese Luxemburgi Zsigmond volt (Luxemburgi IV. Károly fia), Magyarország első királynőjévé (1382–1387) koronázták. A kilencéves Hedviget lengyel királynővé koronázták.