< Előző lecke ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ IV. A KÖZÉPKOR ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ Következő lecke >

A városok újjászületéseMi adott lendületet a városiasodásnak?

A Római Birodalom egykori városai – az Alpokon túli területeken – a kora középkor első évszázadaiban elvesztették jelentőségüket, nagy részük elnéptelenedett. Az időszakban főleg a püspöki székhelyek és a Karoling-kori megerősített települések váltak nagyobb központtá. Az első ezredforduló után a megváltozó gazdasági körülmények újra lehetőséget biztosítottak a városiasodásnak. Az új mezőgazdasági eszközök és módszerek a termésátlagok bővülését eredményezték. A megjelenő felesleg értékesítése megnövelte az állandósuló vásárok és piacok szerepét. A kedvező földrajzi adottságokkal rendelkező települések (például folyóátkelőhelyeknél vagy kereskedelmi utak csomópontjainál fekvő) kihasználták a gazdasági lehetőségeket. A 11-12. századtól Nyugat-Európában látványosan megnőtt a kőfallal körülvett városok száma. Elsősorban a fejlett kézművesiparral rendelkező Flandriában és Észak-Itáliában alakult ki sűrű városhálózat, de az átmenő kereskedelem kedvezően hatott a francia, az angol és a német területek városiasodására is. A szárazföldi kereskedelmi útvonalak mellett fellendült a távolsági kereskedelem, és kialakult két nagy tengeri útvonal, az északi Hanza-városok (például Hamburg, Lübeck), illetve a déli, itáliai városok (például Velence, Genova) levantei kereskedelme. Az Északi- és a Balti-tengeren a Hanza-városok Flandriából az orosz területek felé főleg iparcikket (posztó, fegyverek és szerszámok) szállítottak, onnan pedig nyersanyagot (fémek, prémek és borostyán) és élelmiszert (hal és gabona) hoztak. A levantei kereskedelemben részt vevő itáliai városok a „mesés” Kelet luxuscikkeit (például fűszerek, selymek, illatszerek) szállították a karavánutak végpontjairól Dél-Európa felé a Földközi-tengeren.

Mely európai térségekben voltak a nagyobb népességű városok? Milyen tényezők hátráltathatják a városi lakosság növekedését?

Városi jogok és kiváltságokMilyen politikai és gazdasági jogokkal rendelkeztek a városok?

A városokba költöző kézművesek és a megtelepedő kereskedők különböző kiváltságok megszerzésére törekedtek. A városlakók függetlenségét sokszor egy-egy nagybirtokossal kötött megállapodás, néhol pedig a fegyveres harc (akár a püspöki fennhatósággal szemben) sikere biztosította. A feudális szolgáltatások alóli mentesülés és a földesúri joghatóságtól való megszabadulás a polgárság létrejöttéhez vezetett. Városi polgárjogban az a személy részesült, aki meghatározott időt (egy év és egy nap) eltöltött a városban. („A városi levegő szabaddá tesz.”) A szabad jogállású polgárok önállóan rendelkezhettek a tulajdonukkal (eladhatták, örökíthették), mindennapjaikat a városuk jogrendje szabályozta.

Az egyéni jogok mellett a városi közösség gazdasági kiváltságokat (heti piactartás, évente többszöri vásártartás, árumegállító jog) is szerzett. (Az árumegállító jog a városon áthaladó idegen kereskedőt áruinak a helyi árszabásnak megfelelő eladására és a vásárvám megfizetésére kötelezte.) Számos település alakította ki saját önkormányzatát (önálló polgármester, szabad papválasztás, városi bíráskodás joga), és évi egyösszegű adót fizetett a királynak. Nyugat-Európában a városok mindinkább az uralkodói hatalom támaszai lettek. A 12. századtól már a városi önkormányzatok (kommunák) szabályozták az ott élők életét (városi jogkönyvek).

A városi társadalom és a céhes iparMilyen céllal alakultak meg és működtek a céhek?

A hierarchikus városi társadalomban a jómódú patríciusok (például céhmesterek, kereskedők) kezében volt a politikai irányítás, a kommunából kizárták a plebejusok tömegét.

Míg a kora középkorban a kézművesipar főleg az önellátó uradalmakra korlátozódott, a városok megjelenése a gazdasági élet átalakulásához vezetett. A jobbágyok használati cikkeit előállító falusi háziipar megmaradt, de a városokban az azonos mesterséggel foglalkozó iparosok érdekvédelmi szervezetekbe, céhekbe tömörültek.

A céhek termelési és értékesítési kiváltságokat szereztek. A szigorú belső céhszabályzat (meghatározták például, mit, hogyan, miből termeljenek, és termékeiket milyen áron értékesíthetik) a gazdasági versengés és a túltermelés ellen irányult. A szabályozás hátterében a meglehetősen szűk piac állt, hiszen a biztos vásárlóerő csak a módosabb rétegekből került ki. Ezért keményen felléptek a szabályokat megsértőkkel, illetve a kontárokkal (a céhen kívüli iparosokkal) szemben. A céhen belüli tagolódás (inasok, céhlegények, céhmester) a tanulást szolgálta, mivel arra törekedtek, hogy a termékek igazi remekművek legyenek. A céhmesteri cím megszerzésére hosszú tanulási folyamat végén és megfelelő anyagi háttérrel nyílt lehetősége a tehetséges kézműveseknek. Előbb inasként, majd céhlegényként éveken át szolgáltak egy céhmesternél, majd egy külföldi tanulmányút következett, amelynek végén remekművet kellett készíteniük. A mesterré avatás egy bőséges lakomát követően történt meg, amikor is saját költségükön kellett a többi céhmestert megvendégelniük. A céhek általában drágán, de jó minőségben készítették áruikat. A céheken belül nem volt munkamegosztás, a termékeket mindig egy ember készítette. A városokban több tucat céh működött, és a szervezetek nemcsak a gazdaságban, hanem a település vallási (adományozás), szociális (betegsegélyezés) és katonai (falszakaszok védelme, éjjeli őrjárat) életében is tevékenykedtek.

Az európai zsidóság helyzete a középkorbanHogyan tekintettek a keresztény társadalmak a vallási kisebbségre?

A zsidók a középkorban minden jelentősebb városban külön utcákban vagy városnegyedekben éltek. A többségi keresztény társadalomtól való elzárkózásukkal az európai zsidó közösségek őseik vallásának és kultúrájának megőrzésével tartották meg identitásukat. A kereszténység elterjedésekor egyes egyházatyák a zsidóság elkülönítését hangoztatták, kiemelve a zsidók szerepét Jézus elítélésében, illetve hogy nem tekintik Krisztust Isten Fiának, a Megváltónak. Az antijudaista nézetek hirdetői teológiai érvekkel, vallási alapon utasították el a zsidó vallást. A 4. századi egyházi zsinatok határozatai már tiltották a zsidókkal való házasodást (ugyanakkor a zsidó szabályok sem engedélyezték a vegyes házasságot), és foglalkozási korlátokat szabtak számukra (például földvásárlás tilalma).

A különböző korlátozó rendelkezések miatt a középkorban a zsidóság egy része a kereskedelmi, illetve a pénzügyi életben tevékenykedett. A kialakuló céhes ipar is kizárta a zsidókat, de ettől függetlenül számos céhen kívüli zsidó kézműves dolgozott.

A városok kialakulásánál a zsidók a saját vallásuk védelmére elkülönültek a többségtől, de a szeparációt a városi hatóságok is elrendelték. Egyes helyeken szabályozták a zsidók költözését, és az egyház további jogfosztó intézkedéseket hozott. A zsinati határozatok eltérő ruhaviseletre kötelezték a zsidókat; egyes helyeken kör alakú sárga foltot kellett a ruhájukra varrniuk, máshol csúcsos kalap hordását írták elő számukra. A zsidókkal szembeni előítéletek a 12. századtól a vérvádak megjelenésével fokozódtak. (A hamis vádak szerint a zsidók rituális gyilkosságokat követnek el, áldozataik keresztény gyerekek, akiknek a vérét vallási ceremóniákhoz, mágiához, orvosláshoz használják fel.)

A felfokozott hangulat többször zsidóellenes támadásokhoz vezetett, miközben magas egyházi méltóságok hangsúlyozták, hogy a vérvád alaptalan rágalom.