< Előző lecke ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ II. AZ ÓKORI HELLÁSZ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ Következő lecke >

A görög istenvilág és kultuszMiben hasonlított az istenek világa az emberek világához?

A görögök ember alakúnak képzelték el isteneiket, ezt antropomorf (ember alakú; a görög anthróposz: ’ember’, morphé: ’alak’ szavak összetételéből) istenképzetnek nevezzük. A világot számos isten népesítette be, amit politeizmusnak, sokistenhitnek neveznek (polüsz: ’sok’, theosz: ’isten’). A legfőbb istenek az Olümposz hegyén laktak. A Homérosz által ábrázolt istenek csak abban különböztek az emberektől, hogy nagyobb hatalommal rendelkeztek náluk, és halhatatlanok voltak. Mindegyiküknek volt egy vagy több funkciója, de ezek mellett olykor súlyos fogyatékosságok jellemezték őket. Az istenek és emberek ura, Zeusz szerelmes természetű volt, felesége, Héra, a házastársi hűség istennője pedig (nem is indokolatlanul) meglehetősen féltékeny. Athéné a bölcsesség és a mesterségek úrnője a férfiak számára megközelíthetetlen maradt. Apollón, a művészetek és a tudományok megtestesítője nemcsak gyógyított, hanem járványokat is küldött az emberekre. Artemisz szintén szűz istennő volt (bár ez nem akadályozta meg abban, hogy a szülést segítse), és szemrebbenés nélkül megölte mindazokat, akik megsértették. A tengerek ura, Poszeidón földrengést keltett, a szerelemistennő, Aphrodité számtalanszor megcsalta férjét, a sánta Héphaisztoszt, az isteni kovácsot, és házastársi hűtlenségre serkentett. Arész hadistent még a többi isten sem kedvelte: állandóan a vérontáson járt az esze, de amikor megsebesült, gyáván a földre vetette magát és zokogott.

A görögök körében az számított vallásosnak, aki az állami áldozatokban részt vett, nem hagyva ki egyetlen ünnepet sem. Vagyis a hit nem a lelkiismeretben vagy az istennel folytatott bensőséges párbeszédben, hanem a kultuszcselekmények megfelelő végrehajtásában nyilvánult meg. Az áldozat többnyire egy állat (leggyakrabban bárány) levágását, megsütését és közös elfogyasztását jelentette (egy részt az istenek számára elégettek). Bajelhárító áldozatok során az egész állatot el kellett égetni. Minden kultuszcselekmény egy meghatározott közösség (család, nemzetség, falu, polisz) keretében ment végbe, és megerősítette az egyén közösséghez való tartozását. Ezért is jelentett a közösség ellen való lázadást a kultuszok elhanyagolása.

A kultikus cselekményeket, az áldozatokat a papok vagy állami tisztviselők mutatták be a közösség nevében. Csakhogy a papok maguk is állami tisztviselők voltak, a laikusok közül választották őket, többnyire egy évre, bár néhány szentély papi tisztségei egyetlen család vagy nemzetség tagjai közül kerültek ki nemzedékeken keresztül. A görögök nem ismerték a papságot mint állandó foglalkozást (leszámítva a jósokat), így mind az egyház, mind pedig a hit dogmákba foglalása ismeretlen volt számukra.

A gyógyító szentélyek és a jósdákMiért lehettek nagyon népszerűek e szentélyek és jósdák?

Aszklépiosz, a gyógyító isten, a mítosz szerint egy másik gyógyító, Apollón fia volt. Aszklépiosz szentélyeiben valóságos kórházak működtek, ahová messziről tódultak a gyógyulni vágyók. A valódi orvoslás mellett azonban nagy szerepet játszott a gyógyító álom. A beteg befeküdt a szentélybe, elaludt, az isten megjelent álmában, és elmondta, hogyan gyógyulhat meg. Ébredése után a szentély papjai segítették az álom értelmezésében. A távozó betegeknek fizetniük kellett gyógyulásukért. Az ókor leghíresebb orvosa, Hippokratész is Aszklépiosz egyik szentélyében gyógyított.

A görögök hittek abban, hogy fontos kérdésekben tanácsot kérhetnek és kaphatnak az istenek, különösen Apollón és Zeusz jósdáiban. A jóslatért is természetesen fizetniük kellett. A leghíresebb Apollón-jósda Delphoiban működött. Apollón jósnője, a püthia a templomban fogadta a jóslatkérőket. A jósnő nem a szentélyben feltörő gázoktól esett önkívületbe – az ásatások során kiderült, hogy ilyen gázok nem törhettek fel sehonnan. Feltehetőleg kábító hatású növényt rághatott jóslás előtt. Gyakran összefüggéstelen szavait papok értelmezték és foglalták versbe. A jóslatok még így is meglehetősen homályosak és félreérthetők maradtak.

OlümpiaMiben különbözik a mai olimpia az ókoritól?

A görög vallás sajátos vonása, hogy az istenek számára nemcsak áldozatokat mutattak be, hanem Dionüszosznak színházi előadásokat, más isteneknek pedig sportversenyeket is tartottak. A négy legtekintélyesebb versenyjáték közül a peloponnészoszi Olümpiában Zeusz tiszteletére rendezték a versenyeket. A Kr. e. 4. századtól kezdve a görög történetírók az első ismert olümpiai győztes évétől, Kr. e. 776-tól számították az éveket.

Fontos azonban megjegyeznünk, hogy a mindennapi életben a görögök sohasem az olümpiai évek szerint tartották számon az éveket. Minden városban voltak úgynevezett névadó tisztségviselők (Athénban egy arkhón, Spártában egy ephorosz stb.), akikről az évet elnevezték. Az ő listájukat nyilvános feliraton tették közzé, így bárki ellenőrizhette, hogy például Szolón arkhóni éve pontosan hány éve is volt. A négy nagy sportverseny ciklikusan váltotta egymást. Ezt olimpiai periódusnak hívták. A legnagyobb dicsőségnek az számított, ha egy sportoló saját versenyszámát egy periódus alatt mind a négy nagy versenyen megnyerte.

A versenyek az idők során sokat változtak, hiszen az első száz évben csak futószámok, öttusa, birkózás és ökölvívás szórakoztatta a nézőket. A leglátványosabb programot, a négyes fogatok versenyét csak közel száz évvel később rendezték meg Olümpiában, a többi lovasszám pedig még később került a versenyek közé. Mindez alaposan átrendezte a szereplők társadalmi helyzetét és a játékokon részt vevő államok körét. Az első tizenegy játékon a stadionfutást csak az Olümpiával szomszédos városokból érkező versenyzők nyerték meg, ami arra utal, hogy a játékok még nem váltak igazán pánhellén (vagyis minden görögöt magába foglaló) jellegűvé. Néhány évtized elteltével találkozunk az első korinthoszi, majd az első athéni győztessel. A futásban bárki indulhatott, de a kocsiversenyen csak az igazán gazdagok vehettek részt, hiszen ők tudtak kocsit és négy lovat tartani. A győztesek szobrot állíthattak maguknak Olümpiában (ha futotta rá a pénzükből), hazatérve pedig igazi sztárokként üdvözölték őket.

A görög történetírás és filozófia fejlődése

Egy új műfaj is megszületett ebben az időben: a történetírás. Hérodotosz, a történetírás atyja, Kis-Ázsiából származott, de készülő műve, A görög–perzsa háború Athén hősiességének is emléket állított. Hatalmas sikere volt, amikor Periklésznél vendégeskedve részleteket olvasott fel belőle. Hérodotosz nem szerepeltet a művében isteneket. Az események okozója és elszenvedője az ember. A bukás oka, éppúgy, mint a tragédiákban, a nagyravágyás (hübrisz), amely az embereket az istenek által kijelölt határok áthágására sarkallja. Xerxész, aki megkorbácsoltatja a viharos tengert, Poszeidónra emelt kezet, így bukása szükségszerű volt, még akkor is, ha Poszeidón meg sem jelenik a könyvben. Hérodotosz gyakran ír le novellisztikus, anekdotaszerű történeteket (például a Kroiszosznak adott, félrevezető jóslatét).

A peloponnészoszi háború történetírója, az athéni Thuküdidész kritikusan elemezte forrásait, és az események mozgatórugóit kereste. Első ízben mutatott rá a gazdaság meghatározó szerepére a történelemben. A leíró részek az események minél hűségesebb rekonstrukcióját adják, a szereplők szájába adott (de valójában Thuküdidész által írt) beszédek viszont azt mutatják be, mi mozgatta az egyik vagy a másik oldal tetteit. Elemzései a gazdasági és politikai okok mellett a pszichológiai mozgatórugókat is feltárták. Thuküdidész gondolatait éppúgy befolyásolta a korabeli szofista filozófia, mint Euripidész drámáit.

A korai görög filozófia (philoszophosz: ‘bölcsesség kedvelője’) a világ keletkezésének és működésének nem vallási magyarázatát tűzte ki céljául. A szofisták vizsgálódásai középpontjában az ember állt. Pénzért tanították a vitatkozás művészetét, és azt ígérték, tanítványaik a politikai vitában éppúgy győzedelmeskedni fognak, mint a bíróság előtt. Velük szállt szembe a korszak legnagyobb hatású filozófusa, Szókratész. A szegényesen öltözködő, különc athéni az arisztokrata ifjak legkedveltebb beszélgetőpartnere volt, de a piacon is gyakran megfordult a mesteremberekkel diskurálva. Szókratész meg volt róla győződve, hogy az erény tanítható, és a szofisták vitamódszere káros, mert a rossz­ról is azt akarja bizonyítani, hogy jó. Szókratész csak szóban tanított, egyetlen gondolatát sem írta le. A filozófust, kritikus hangvétele miatt, kivégeztették a háború elvesztésétől ingerült athéniak (Kr. e. 399).

Szókratész sok tanítványa közül kiemelkedik az athéni Platón, aki úgy gondolta, hogy az igazi erények csak egy tökéletes államban tudnak kibontakozni, ezért írta meg Az állam című utópiáját. Platón az athéni Akadémia nevű ligetben tanított. Az ő tanítványa volt Arisztotelész, aki önálló iskolát alapított a Lükeion nevezetű ligetben. Arisztotelész szembeszállt Platón utópiájával és filozófiai elképzeléseivel, munkásságában szinte valamennyi tudományban alapvető műveket írt a biológiától a poétikáig, a filozófiától a szónoklattanig.