< Előző lecke ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ IV. A KÖZÉPKOR ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ Következő lecke >

Kelet-Közép-Európa jellemzőiMilyen különbségek voltak az egyes országok fejlődésében?

Az ezredfordulóra Kelet-Közép-Európában létrejött a magyar, a cseh és a lengyel állam. A népvándorlás idején még törzsi-nemzetségi társadalomban élő népeket egy-egy jelentős törzsfő egyesítette, aki a kereszténység felvételével megszilárdította az uralmát, majd az államalapítás után dinasztikus hatalmat létesített.

A Német-római Birodalom számos háborút indított azért, hogy a befolyása alá kerüljön a régió. Ez Csehország esetében sikerült leginkább. Itt nemcsak az egyház tagolódott be a német egyházi szervezetbe, de még a koronát is a német császár küldte az egyik cseh fejedelemnek. Ugyanakkor a lengyel területeket a 13. század elejétől a Balti-tengernél letelepedett Német Lovagrend veszélyeztette.

A túlnépesedő német területekről nagyszámú hospes érkezett a 12–13. században. A középkori cseh állam falvaiban és városaiban sok helyen a németek kerültek többségbe, míg Lengyelországban ez elsősorban a nyugati területeken mutatható ki. A térségben a virágzó középkor vívmányai (mezőgazdasági átalakulás, városok kialakulása, egyetemek alapítása, céhes rendszer) a 14. században jelentek meg.

Kelet-Európában a keleti szlávok törzsi-nemzetségi társadalma a kora középkor végén szerveződött egységes államba. A kiterjedt térséget Novgorod fejedelme egyesítette, majd az állam Kijevbe helyezte át a székhelyét. A Kijevi Rusz megszervezésében jelentős szerepet játszottak a vikingek (szláv nevük: varég). A Kijevi Fejedelemség az ortodox kereszténységet vette fel (987), ezáltal a Bizánci Birodalom kulturális befolyása alá került.

Az orosz területeken a nyugati hatások kevésbé érvényesültek (például a rendiség és a céhes ipar hiánya), eközben a térséget a sztyeppe övezetében élő nomád törzsszövetségek is fenyegették (besenyők, kunok). A 11. században politikai széttagolódás indult meg, és a részfejedelemségek közül a gazdasági kapcsolatok (a Hanza-városokkal folytatott kereskedelem) miatt Novgorod emelkedett ki. Politikai tekintélyét külső támadások (svédek – 1240, Német Lovagrend – 1242) visszaverésével erősítette meg, de a Novgorodi Fejedelemség sem tudott ellenállni a tatár támadásnak.

A hódító Mongol BirodalomMilyen következményei voltak a mongol hódításnak?

Mongólia nomád törzseit Dzsingisz kán (1206–1227) egyesítette. A behódolt népek között voltak a tatárok is, akiknek a neve Európában később egyet jelentett a mongol invázióval. Dzsingisz kán törzsszövetsége rátámadt Kínára és a selyemút mentén a közép-ázsiai birodalmakra. A tatárok virágzó városokat pusztítottak el, nem kímélték a legyőzött népeket. A hódító hadsereg létszáma a csatlakozásra kényszerített török törzsekkel együtt megközelítette a félmillió főt.

A kegyetlen nagykán halála után nem tört meg a lendület, fiai felosztották egymás között a területeket, és folytatták a támadásokat (például Kína, Perzsia elfoglalása). Az európai térség felé – apja váratlan halála miatt – Dzsingisz kán unokája, Batu kán indult meg seregével.

A „keleti vihar” először a kunokra mért vereséget, majd a Volga menti államokat pusztította el (például Magna Hungaria, 1236). A széttagolt orosz fejedelemségek képtelenek voltak védekezni, a tatárok sorra leigázták az orosz városokat, legvégül Kijevet is elfoglalták (1240). A tatár hadak ezután Közép-Európára zúdultak rá (1241–42), ahonnan Batu kán utóbb visszavonta a csapatokat. A tatár erők azonban az orosz területeket nem adták fel, néhány év múlva létrehozták a térségben az Arany Horda államát. Az Arany Horda idővel függetlenedett a mongol világbirodalomtól, és a 15. század utolsó harmadáig alávetettségben tartotta az oroszokat.

Az orosz területi széttagoltság sokáig meggátolta az egységes fellépést a tatár uralom ellen, és a térség gazdasági fejlődését is visszavetette. Az orosz részfejedelemségek évi adót fizettek az Arany Hordának, a fejedelmek hűséggel tartoztak a káni udvarnak. Az orosz államok közül az évszázadok során megerősödő Moszkvai Fejedelemség lassan átvette az irányítást.

A 15. században a tatárok állama meggyengült, és III. Iván (1462–1505) megkezdte az ország egyesítését. III. Iván megtagadta az adófizetést az Arany Hordának, miközben súlyos harcok árán behódoltatta a részfejedelemségeket (például Novgorodot). A tatárok állama meghátrált, a harchoz felvonult lovasaik csata nélkül visszahúzódtak a hadszíntérről (1480). III. Iván a Bizánci Birodalom örökösének tekintette az országát. Feleségül vette az utolsó császár unokahúgát, és az ortodox egyház központja átkerült Moszkvába („harmadik Róma”).

Dinasztikus törekvések Közép-EurópábanMelyek voltak a térség legsikeresebb dinasztiái?

A középkor utolsó évszázadaiban a cseh, a lengyel és a magyar állam történelme többször összekapcsolódott. A térségben egymással is vetélkedő dinasztiák hosszabb-rövidebb ideig perszonáluniós kapcsolatokat létesítettek az egyes államok között. Ilyenkor a birodalomrészeket csak a király személye kötötte össze, az országok megőrizték saját törvényeiket.

III. Kázmér lengyel király halála után – a korábbi szerződések alapján – a trónt unokaöccse, I. (Nagy) Lajos magyar király szerezte meg (1370).­ Nagy Lajos halála után a magyar–lengyel perszonálunió felbomlott, és Mária helyett Nagy Lajos kisebbik lánya, Hedvig került Lengyelország élére. Az ő személyét csak azzal a feltétellel fogadták el a lengyel nemesek, ha feleségül megy a litván nagyfejedelemhez, Jagelló Ulászlóhoz. A házasság nemcsak a lengyel–litván perszonáluniót jelentette, hanem a megállapodás nyomán Európa utolsó pogány nemzete is felvette a kereszténységet. Az egyesült országok szembeszálltak a Német Lovagrenddel, és egy döntő csatában vereséget mértek rájuk (grünwaldi csata, 1410). A lovagrendi állam, bár még többször próbált visszavágni, végül Lengyelország vazallusa lett (1466).