< Előző lecke ​ ​ ​ ​ ​ ​ V. A MAGYARSÁG TÖRTÉNETE A KEZDETEKTŐL 1490-IG ​ ​ ​ ​ ​ ​ Következő lecke >

Az ország politikai helyzete I. István halálakorMiért alakult ki veszélyes helyzet első királyunk halála után?

István uralkodása idején a belső szervezőmunka békés külkapcsolatokat kívánt, ezért a király jó kapcsolatot ápolt a Kijevi Fejedelemséggel és a Bizánci Birodalommal. II. Henrik haláláig megmaradt az együttműködés a Német-római Birodalommal, igaz, emiatt a németekkel harcoló lengyelek hűvös viszonyt tartottak fenn Magyarországgal. A fiatal magyar államot egy-két besenyő betörésen kívül csak az új német császár (II. Konrád, 1024–1039) támadása fenyegette, de ezt a királyi haderő a felégetett föld taktikáját alkalmazva visszaverte (1030). (A 11. században, a kereszténység felvétele után számos besenyő csoport kapott engedélyt a betelepülésre.) István szándéka szerint a megkezdett államszervezést fiának, Imre hercegnek kellett volna folytatnia. Imrét a hithű keresztény nevelés mellett felkészítették a kormányzásra is, nevelője a velencei származású Gellért püspök volt. (A nagy műveltségű szerzetes néhány évig remeteéletet élt, majd István csanádi püspökké nevezte ki.) A kormányzás alapelveiről az uralkodó Intelmek címen úgynevezett királytükröt állított össze fia, Imre herceg számára.

A trónörökös tragikus vadászbaleset során bekövetkezett halála (1031) azonban bizonytalanná tette a fiatal keresztény állam sorsát. A számításba jöhető utódok egyike Vászoly (Vazul; Géza testvérének a fia volt), de pogány hitbeli meggyőződése miatt István nem bízott az unokatestvérében. Tisztázatlan körülmények között Vászolyt megvakították, fiai (András, Béla és Levente) pedig elmenekültek. István uralkodásának utolsó éveiben nővérének a velencei dózsétól származó fiát, Orseolo Pétert jelölte ki utódjául. A későbbiekben az elmenekült Vászoly (Vazul) fiai által folytatódott az Árpád-ház története. 1046-ban hazatértek, és előbb I. András, majd I. Béla került trónra.

A belső rend megszilárdításaMiért volt szükség szigorú törvények bevezetésére?

I. István halála után a keresztény magyar állam fennmaradása még bizonytalannak tűnt. A következő évtizedekben az országot nemcsak belső trónviszályok, hanem külső, német támadások is fenyegették. A meggyengülő királyi hatalom láttán a régi rend, a pogányság támogatói szintén támadásba lendültek. 1046-ban egy nagyobb pogánylázadás tört ki a keresztény egyházzal szemben. A felkelés során számos papot megöltek, illetve sok templomot felgyújtottak. A pogánylázadást a hatalomra lépő András és testvére, Béla hadai verték le. A század eseményeit jelentős népmozgások, az elszegényedő, szabad jogállású nemzetségtagok vándorlásai kísérték. A belső vándorlás a Kárpát-medence még ritkábban lakott régiói felé irányult, és résztvevői szabad földterületet akartak szerezni maguknak. A „kóborlók” útját gyakran rablás és fosztogatás kísérte.

A Szent István által megteremtett állam megerősítése a trónharcok után hatalomra kerülő I. (Szent) László (1077–1095), majd Könyves Kálmán (1095–1116) érdeme. I. István személyének és tetteinek elismerését a László által kezdeményezett szentté avatás, illetve a korban keletkezett István-legendák is mutatták. (1083-ban Imre herceget és az 1046-os pogánylázadás során meggyilkolt Gellért püspököt is szentté avatták.) Szent László és Könyves Kálmán a szétzilálódott közállapotok helyreállítására és a fennálló problémák orvoslására szigorú törvényeket hozott. A magántulajdon védelme érdekében I. László a tyúk árában határozta meg azt az értéket (10 dénár), amely felett halálos ítélet várt a tolvajra. A törvény a szabadok és a szolgák között nem tett különbséget, sőt fellépett az enyhébb ítéletet hozó bírókkal szemben is. Kálmán uralkodása idején némileg enyhült a szigor, értékhatárnak már a szarvasmarha (tinó) ára (20 dénár) számított. A megvádolt személyek csak az istenítélet során tisztázhatták ártatlanságukat.

A vándormozgalmakkal szemben a központi hatalom szintén kellő eréllyel lépett fel, mind a két uralkodó az erőszakos letelepítést szorgalmazta. A megerősödő állami hatalom a királyi birtokok megőrzésére törekedett, és Kálmán a szabadokat katonaállításra, a nagybirtokosokat pedig páncélos vitéz felfegyverzésére kötelezte.

Külpolitikai sikerekHogyan erősödött meg az ország helyzete a térségben?

Az ország külpolitikai helyzetét jelentős európai események is befolyásolták (invesztitúraharc, keresztes hadjáratok, Bizánc meggyengülése), és az uralkodók hosszú távú eredményeket értek el. Nagyobb támadások a keleti nomádok (besenyők, kunok) felől érték az országot. A betörő nomád népekkel szemben László már uralkodása előtt, hercegként is eredményesen küzdött, és a harcokban megmutatkozó bátorsága rövidesen beépült a róla szóló lovagkirályi legendákba. Szent László kezdetben támogatta a pápaság fellépését a császári hatalommal szemben (VII. Gergely és IV. Henrik konfliktusában).

Az uralkodó később szembefordult a Szentszékkel, és egy gyors hadjárattal megszállta a pápai hűbérnek számító Horvátországot (1091). A sikeres területi hódítás a 20. századig perszonálunióban a Magyar Királysághoz kapcsolta Horvátországot. Az elfoglalt terület élére a 12. században egy horvát-szlavón bánt neveztek ki. A báni tisztség idővel tekintélyes rangnak számított az országban. A hivatal viselője több megyét irányított, illetve kiterjedt katonai és igazságszolgáltatási jogkörrel rendelkezett.

Kálmánnak uralkodása első évében a keresztes csapatok átvonulása okozott gondot; a fosztogató paraszti hadakat szétverte, a lovagi sereget békében átengedte (1096). Ezt követően délen folytatta a terjeszkedő politikát, 1105-ben elfoglalta a dalmáciai városokat (például Zárát, Traut), így az ország kijutott az Adriai-tengerhez. A térségben ettől kezdve évszázadokig tartó hatalmi harc dúlt, előbb a Bizánci Birodalommal, majd Velencével.

A magyarországi egyház megerősítéseMiben tükröződött a clunyi mozgalom hatása?

Az egyház megerősítését számos rendelkezés szolgálta, további püspökségek létesültek (Zágráb, Nyitra), és kiépült a középszintű egyházi szervezet (főesperesi intézmény, káptalani testületek). Az esperesek az alsó papság elöljárói voltak, míg a káptalanok a püspökök munkáját segítették, illetve hiteles helyként oklevelek kiadásával foglalkoztak. (Az istenítéleteket a teljes nyilvánosság előtt szintén ezekben a központokban bonyolították le.) A királyi törvényekben megjelent az egyházi vagyon védelme és a papság erkölcseinek felügyelete. A cölibátust Kálmán kötelezővé tette, igaz, még ő is engedélyezte a már korábban megnősült papok tevékenységét.