< Előző lecke ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ IV. A KÖZÉPKOR ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ Következő lecke >

A lovagság kialakulásaMiért nőtt meg a lovagok jelentősége?

A középkori társadalom világi birtokosainak hatalma a 8–9. században megerősödött. Nyugat-Európában a nemesség önálló politikai tényező lett, és a kialakuló lovagi értékrend vált a meghatározóvá a középkor évszázadaiban.

A hadviselés átalakulása szintén a lovagság erősödésének kedvezett. Az egyre drágább páncélzathoz és egyéb felszereléshez szükséges anyagi fedezetet csak a birtokos réteg tudta előteremteni. A nehézlovasság megjelenése a csatatereken a virágzó középkor évszázadaiban történt. Az avaroknak és a magyaroknak köszönhetően elterjedt felszerelések (például nyereg, kengyel, patkó) lehetővé tették a lóháton vívott lándzsás összecsapásokat. A lovagi közelharc fegyvereivel (például pallos, buzogány) szemben folyamatosan javították a páncélzat minőségét. A megváltozott harcmodor megkövetelte az állandó gyakorlatozást, mindez a lovagi életforma kialakulásához vezetett.

A nehézlovas harceljárások egyik gyakorlóterepe a lovagi tornák voltak, ahol a küzdőfelek legtöbbször egymást hívták ki, de nem voltak ritkák a kisebb csapatok összecsapásai sem. A közelharcban az egymásnak vágtató lovagok lándzsával próbálták a másikat a pajzsra vagy sisakra irányuló erőteljes döféssel kilökni a nyeregből.

A keresztes hadjáratokMilyen eredményeket értek el a nyugati lovagok hadjárataikkal?

A virágzó középkor évszázadait végigkísérte az európai lovagság nagy katonai vállalkozása, a Szentföld felszabadításáért folytatott harc. A hadjáratokban szinte minden nyugati kultúrkörhöz tartozó ország részt vett. A 11. században a Bizánci Birodalom többször vereséget szenvedett a megerősödő török erőktől (Szeldzsuk Szultánság), és kis-ázsiai területe a főváros környékére zsugorodott.

II. Orbán pápa 1095-ben a clermonti zsinaton az iszlám terjeszkedésének megállítására keresztes hadjáratot hirdetett. Felszólította a hadba vonulókat Jeruzsálem, a Szent Város visszafoglalására és a zarándokutak védelmére. A kereszteseknek bűnbocsánatot ígérő pápa az egyházszakadás (1054) felszámolását is remélte a keleti keresztények megvédésétől.

A támadó hadseregek erejét a nehézpáncélos lovasság adta, de a nemesi alakulatokat jelentős számú, az alsóbb rétegekből származó gyalogság kísérte. A kibontakozó hadjáratokat nehezítette a földrajzi távolság; a csapatok vagy a hosszú szárazföldi menetelést, vagy a drága tengeri szállítást választhatták. A támadók szerencséjére a helyi musz­lim (arab–török) erők megosztottak voltak, gyakran egymással is harcban álltak.

A mintegy kétszáz évig tartó keresztes háborúk (1096–1291) során pápai engedéllyel több nagyobb hadjárat indult meg. Az első hadjárat során a keresztesek lovagi hadserege végigvonult Európán, majd Konstantinápoly érintésével folytatta útját a Közel-Kelet felé. A három évig tartó hadművelet, amelyet elhúzódó ostromok kísértek, végül Jeruzsálem bevételével végződött (1099). Az első hadjárat sikere után a győztes keresztesek nyugati minta alapján feudális államokat szerveztek (például Jeruzsálemi Királyság, Antiochiai Fejedelemség), és átültették a nyugat-európai társadalmi viszonyokat (hűbériség). A következő évtizedekben elfoglalták a környező kikötővárosokat (például Türoszt, Akkót), így biztosítani tudták az utánpótlást a tengeren keresztül. Az állandó muszlim fenyegetéssel szemben lovagrendek (templomosok, johanniták, német lovagrend) alakultak, amelyek tagjai a szerzetesi életvitel mellett katonai kiképzésben részesültek.

Mivel, ó Isten fiai, a szokottnál is férfiasabban ígértétek meg Istennek, hogy egymás között a békét, az egyháznak pedig jogait megőrzitek, érdemesnek látszik, hogy az Úrtól adott bocsánat által megerősödve, egy másik, Istennel közös ügyetekre fordítsátok javulásotokból fakadó erőtöket. Szükséges ugyanis, hogy Keleten lakozó testvéreiteknek, kiknek oly sokszor kért segítségetekre szükségük van, sietve segélyt vigyetek. Elözönlötték ugyanis őket a türkök és az arabok egészen a Földközi-tengerig […].
Mivel, ó Isten fiai, a szokottnál is férfiasabban ígértétek meg Istennek, hogy egymás között a békét, az egyháznak pedig jogait megőrzitek, érdemesnek látszik, hogy az Úrtól adott bocsánat által megerősödve, egy másik, Istennel közös ügyetekre fordítsátok javulásotokból fakadó erőtöket. Szükséges ugyanis, hogy Keleten lakozó testvéreiteknek, kiknek oly sokszor kért segítségetekre szükségük van, sietve segélyt vigyetek. Elözönlötték ugyanis őket a türkök és az arabok egészen a Földközi-tengerig […].
A jelenlévőknek ezt én magam mondom meg, a távollevőknek üzenem; azonban maga Krisztus az, aki parancsolja. Mindazok pedig, akik oda elmennek, és akár szárazföldi, akár tengeri útjukban, akár a pogányok ellen harcolva életüket vesztik, bűneik bo­csánatát elnyerik: Istentől ekkora hatalommal felruházva, ezt a [kegyet] engedélyezem az útra készülőknek.
[…] Legyenek most lovagok azok, akik eddig rablók voltak. Most joggal harcolnak a barbárok ellen azok, akik eddig test­véreik és rokonaik ellen küzdöttek. Most örök jutalmat nyer­nek el azok, akik eddig kevés pénzért csak zsoldosok voltak. Kettős bérért dolgozzanak azok, akik testük és lelkük kárára ve­sződtek eddig. Sőt, akik itt szomorúak és szegények, ott mindenben bővelkedők, itt az Úr ellenségei, ott barátai lesznek. (II. Orbán pápa beszéde a clermonti zsinaton; 1095)

• Melyik társadalmi réteghez szólt elsősorban a pápa beszéde?
• Milyen bírálatot fogalmazott meg velük szemben?
• Milyen céljai voltak a meghirdetett hadjáratnak?
• Hogyan mozgósította a pápa a társadalom minden rétegét?

A Szentföld sorsaMiért szenvedtek vereséget a keresztesek?

A keresztes államok sorsa megpecsételődött, amikor Szaladin egyiptomi szultán Szíriát is befolyása alá vonta (1174). A két ország egyesítésével a keresztes államok bekerítése kiteljesedett. Szaladin támadásai végül eredményre vezettek, a keresztesek egy súlyos csatavesztést követően már Jeruzsálemet is elveszítették (1187). A Szentföld visszaszerzésére meginduló harmadik keresztes hadjáratot tekintélyes uralkodók vezették: Barbarossa I. Frigyes német-római császár, Oroszlánszívű Richárd angol és II. Fülöp Ágost francia király. A jelentős haderő a német császár váratlan halála (1190) és az angol–francia viszály miatt csak a tengerparton tudta stabilizálni a keresztények pozícióit.

A 13. század hadjáratai már nem tudtak átütő eredményt elérni, sőt a negyedik hadjárat (1202–1204) az eredeti keresztes eszmétől való elfordulást is jelentette. A szállítási költségeket fizetni nem tudó lovagokat a velencei flotta Bizáncba hajózta át. A haderő beavatkozott a helyi trónharcokba, végül a keresztesek megostromolták és kifosztották Konstantinápolyt. Annak ellenére, hogy a támadók által létrehozott állam nem volt hosszú életű (Latin Császárság 1261-ig), az esemény végleg eltávolította egymástól a nyugati és a keleti kereszténységet.

A Szentföld megsegítésére indult további hadjáratok mind látványosabb kudarccal végződtek. (A magyarok II. András vezetésével szintén eredménytelenül harcoltak 1217–18 során a térségben.) A középkori fanatizmus megnyilvánulásaként többször is szerveződött keresztes mozgalom a jobbágyság körében, de ezek nagy része már a toborzás során kifulladt. (Egy ilyen toborzás emléke alapozta meg utóbb a „gyermekek keresztes hadjáratának” legendáját, amelyről a történészek megállapították, hogy döntő részt az alsóbb társadalmi rétegek mozgósítását jelentette, és szó sem volt 10-14 éves gyerekek hadba küldéséről.)

A lovagi keresztesek utolsó, sikertelen akciói már az afrikai iszlám országok, Egyiptom és Tunézia meggyengítésére irányultak, mialatt az arab–török erők sorra foglalták el a szentföldi erődítményeket. Az utolsó város kapitulációjával megszűnt a kereszténység katonai hídfőállása a Közel-Keleten (Akkó eleste, 1291).

Ti, akik lemondtatok saját akaratotokról, és mások, akik lelki üdvükért időszakosan veletek harcolnak lovon és fegyverben a Mennyei Királyért, általában igyekezzetek a matutinumokat [kora reggel elmondott imádságformula] és minden előírt szolgálatot a kánoni szabályok szerint meghallgatni […] megparancsoljuk a lovagoknak, hogy matutinumkor tizenhárom, minden más imaórában hét, vesperáskor [esti imádságformula] viszont kilenc Miatyánkot mondjon el. […] A szüzesség a lélek biztonsága és a test egészsége. […] A nők társasága felettébb veszélyes dolog, mivel a nőkkel való érintkezésük miatt az ősi ellenség sokakat kivetett a Paradicsomba vezető egyenes ösvényről. […] Háború esetén, ha a testvérek a szállásokon vagy a táborban tartózkodnak, és felhangzik a riadójel, nem szabad addig kivonulniuk, míg a Rend zászlaját ki nem bontják. Amikor a zászlót kibontották, a lehető leggyorsabban mögéje kell sorakozniuk, engedély nélkül sem felszerelniük, sem leszerelniük nem szabad. […] Abban az esetben, ha a keresztény hadsereget vereség éri, amitől Isten óvjon, amíg a kétszínű lobogó még áll, egyetlen testvér se lovagoljon el a harcmezőről. […] Minden testvér, aki letette a fogadalmat a szent szolgálatra, teljes engedelmességgel tartozik a nagymesternek, még ha a Pokol tüze fenyegeti is, mivel semmi sem kedvesebb Jézus Krisztus előtt, mint az engedelmesség. (A templomos rend szabályzatából; 1128)

• Mely rendelkezések hasonlítanak a szerzetesi életmód szabályaihoz?
• Mennyire voltak fegyelmezettek a korabeli lovagi hadseregek?
• Vitassuk meg, mitől válhatott ütőképes alakulattá a templomos lovagság!