< Előző lecke ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ III. AZ ÓKORI RÓMA ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ Következő lecke >

Az ősi Itália népei Mely népek kultúrája hatott kezdetben Rómára?

A Földközi-tengerbe nyúló Appennini-félsziget lakossága a római hódítás előtt sok kis népből állt, és ezeknek csak az egyike volt a latin. Itália lakóinak legnagyobb része közeli nyelvrokonságban állt a latin nyelvet beszélő rómaiakkal (például a szabinokkal, a szamniszokkal), míg Dél-Itáliában a Kr. e. 8. századtól kezdve erős görög gyarmatvárosok virágoztak. Az itáliai népek valamennyien a görögöktől tanulták el a betűírást. Az egyik ilyen, jelentős kultúrát létrehozó nép az etruszk volt. Az etruszkok Észak-Itáliában éltek, városaik délen elérték Rómát, sőt hosszabb ideig Rómában is ők uralkodtak. Róma sok mindent az etruszkoktól tanult el (például a gladiátorjátékokat, a madár- és béljóslást).

A régészet igazolta, hogy az etruszkok voltak Itália őslakói, és a többi nép később vándorolt be. Az etruszk rokonítása minden más nyelvvel sikertelen maradt. A mintegy tízezer rövidebb feliratot (például sír- és fogadalmi feliratok) le is tudjuk fordítani, de a hosszabb szövegek értelmezésekor kiderül, hogy nemcsak a szókincs egy része ismeretlen számunkra, hanem számos nyelvtani szabály is.

Az etruszkok városállamokban éltek. Tizenkét állam alkotott egy laza szövetséget, de egységes etruszk állam sohasem létezett. Gazdaságuk alapját a réz- és vasfeldolgozás, valamint a kereskedelem adta. Az etruszk hajók Hispániától Szicíliáig uralták a tengereket. Az Adrián is megjelentek, és élénk kereskedelmet folytattak a görögökkel. Az etruszkok tengeri uralma a Kr. e. 7. században érte el csúcspontját.

Róma alapítása és hét királya Hogyan jött létre és növekedett Róma városa?

Romulus és Remus mítosza szerint jóslat döntötte el, melyikük alapítsa a várost. A vesztes Remus kigúnyolta a városfal építését, ezért Romulus (vagy egy társa) megölte őt. A hagyomány szerint Rómát Kr. e. 753-ban alapították. Ma úgy látjuk, hogy Róma fokozatosan olvadt össze kisebb falvakból. A Tiberis partján lakó latin és a hozzájuk közel álló szabin nyelvet beszélő törzsek a Kr. e. 10–8. században telepedtek meg a folyó­parti dombokon.

A legkorábbi falut a Palatinus-dombon találták meg a régészek. Az első városias épületek csak a Kr. e. 6. században épültek fel. A mesés hagyomány hét dombot és hét királyt tulajdonít Rómának. A hagyomány szerint Romulus alapította meg Róma intézményeit, így a kezdetben száztagú vének tanácsát, a senatust (a latin senex szó jelentése: ’vén’). Az utolsó három király etruszk származású volt, ami az etruszkok térnyerését is mutatta. (Az etruszkok a Kr. e. 6. században nemcsak Róma fölött uralkodtak, hanem a Rómától délre lévő területek is befolyásuk alá kerültek.) Az utolsó római királyt, Tarquinius Superbust (ejtsd: tarkvíniusz szuperbusz; jelentése: ’Gőgös Tarquinius’) Kr. e. 510-ben egy lázadás kergette el trónjáról.

A köztársaság kialakulása Miben tért el Róma államberendezkedése az athénitól?

Az utolsó király elűzése után a rómaiak kikiáltották a köztársaságot (res publica; ejtsd: rész publika). A törvényeket a népgyűlés hozta a 300 tagú senatus felügyeletével. Az államot két, évente választott consul (konzul) irányította. Azért kettő, mert így még egy évre sem kerülhetett egyetlen ember kezébe a legfőbb hatalom. A hatalommegosztáson túl a két consul ellenőrizte is egymás munkáját, mindkettőjükét pedig a senatus. A consulokat a népgyűlés választotta a patríciusok (előkelők) közül. Katonai veszélyhelyzetben hat hónapra egy dictatort (diktátor) választottak, aki akkora hatalommal rendelkezett, mint a két consul együtt, igaz, csak fél évig. A nem előkelők, a plebejusok (vagyis a plebs; ejtsd: plebsz; a nép tagjai) nem tölthettek be politikai tisztségeket, így nem szólhattak bele kezdetben az állam ügyeibe.

Kr. e. 494-ben a plebejusok megelégelték ezt a helyzetet, és elhatározták, hogy a Rómához közeli Szent Hegyen új, önálló államot létesítenek. A patríciusok csak úgy tudták őket visszatérésre bírni, hogy két (később tíz) néptribunus működését engedélyezték. A néptribunusok személye szent és sérthetetlen volt, vagyis hivatali idejük alatt nem lehetett őket vád alá helyezni, letartóztatni vagy megbüntetni. A katonai és külpolitikai kérdéseket leszámítva megakadályozhatták a patríciusok döntéseit. Ezt vétójognak hívták (a latin veto szó jelentése: ’megtiltom’). A köztársaság első évszázadaiban a plebejusok számos eredményt értek el az egyenjogúsítási küzdelem során, amit a XII táblás törvények rögzítettek. Egy idő után még a politikai tisztségek is sorra megnyíltak előttük.