< Előző lecke ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ II. AZ ÓKORI HELLÁSZ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ Következő lecke >

A marathóni csataMiért indult meg a perzsák támadása?

A Perzsa Birodalom terjeszkedése elérte a kis-ázsiai görög városokat. A legtöbb városban az athéniakkal rokon ión nyelvjárást beszélték. A ión városok fellázadtak a perzsa uralom ellen, és Athéntól kértek segítséget. Athén egy húsz hajóból álló flottát küldött, ami segítségnek kevés volt, de a perzsa Dareiosz bosszúkedvét meghozta. A felkelés leverése után hajón indult meg a támadás, de egy tengeri vihar szétszórta és jórészt megsemmisítette a flottát.

Kr. e. 490-ben más útvonalat választottak a perzsák, és egyenesen Attikába tartottak. Marathónnál vetettek horgonyt, mivel ott találtak olyan síkságot, amelyen lovasságuk fel tudott sorakozni. Az athéniak idejében értesültek a hadjáratról, és Spártától kértek segítséget. A spártaiak azonban késve érkeztek Attikába, mivel egy ünnepük miatt nem indulhattak azonnal hadjáratra. A marathóni csatában a fegyelmezettebb és hazájukat védő athéniak Miltiadész, a nagyszerű hadvezér vezetésével győzelmet arattak a támadók fölött.

Thermopülai és SzalamiszHogyan sikerült megfordítani a háború menetét az athéniaknak?

I. Dareiosz halála után fia, Xerxész Kr. e. 480-ban szárazon és vízen indította el hatalmas seregét. Célja Athén és Spárta ellenállásának megtörése, Hellász meghódítása volt. Amerre vonult, a görög államok megadták magukat és csatlakoztak hozzá. Flottája nagy részét a kis-ázsiai görög és a föníciai államok állították ki. A Thermopülai szorosnál a spártai Leónidasz akarta megállítani a perzsa szárazföldi csapatokat. A mai becslések szerint a perzsák szárazföldi hadereje megközelítette a kétszázezer főt. Amikor a perzsákat egy áruló Leónidaszék hátába vezette, ő elküldte szövetségeseit, és háromszázad magával hősi halált halt. Leónidasz tettének szimbolikus jelentősége volt, a perzsák számára azonban nem okozott érezhető veszteséget.

A két háború közt eltelt tíz évben Athénban fontos változások következtek be. Miltiadész megbukott és börtönben halt meg. Ellenfele, Themisztoklész (aki a marathóni csatában az egyik sztratégosz volt) nem a szárazföldi sereg, hanem a flotta fejlesztésében látta Athén jövőjét. Az újonnan feltárt ezüstbányák jövedelméből 200 hajót építtetett, megalapozva ezzel Athén tengeri uralmát. Politikai ellenfeleit cserép­szavazással elűzte. Amikor a perzsák már Thermopülainál jártak, Themisztoklész elrendelte Athén kiürítését. A görög szövetséges flotta Szalamisz és Attika partjai közé húzódott be, és a véres tengeri ütközetben a fürgébb görög hajók és a jól képzett tengerészek győztek a túlerő fölött.

Ebben az is szerepet játszott, hogy a perzsák oldalára kényszerített kis-ázsiai görögök harci kedve igencsak mérsékelt volt. A katasztrofális vereség után Xerxész a flottával együtt hazatért. Az érintetlen perzsa szárazföldi haderőt a spártaiak irányítása alatt a következő évben győzték le. A perzsák kénytelenek voltak föladni Hellász meghódításának tervét. Fordult a kocka. Kr. e. 478-ban Athén adta ki a jelszót: szabadítsuk fel a megszállt kis-ázsiai görögséget! Megalakult az Athén vezette déloszi szövetség, amely a Kr. e. 448-as békekötésig felszabadította szinte valamennyi görög államot.

A periklészi AthénHogyan működött az athéni népuralom?

Periklész ősi arisztokrata családból származott, anyai ágon Kleiszthenésszel állt rokonságban. Periklész a többi arisztokrata családdal szemben a népgyűlésre támaszkodott. Hagyományos hivatalt sohasem viselt, viszont évente megválasztatta magát sztratégosznak (a Kr. e. 5. század közepén). A démosz bizalmát azzal nyerte el, hogy az esküdtbíróságok tagjainak napidíjat fizettetett. Szolón törvénye a legszegényebbeknek is megengedte, hogy részt vegyenek az esküdtbíróságok és a népgyűlés munkájában. Csakhogy ezzel a jogukkal nem tudtak élni, ha mindennap dolgozniuk kellett ahhoz, hogy eltartsák családjukat. A napidíj lehetővé tette, hogy ők is bíráskodhassanak. A pénzt Periklész a déloszi szövetség adóiból folyósította. Érthető, hogy a démosz ezek után Periklész minden javaslatát lelkesen megszavazta a népgyűlésen. A kiteljesedő demokrácia (népuralom) továbbra is csak a szabad jogállású athéni férfi polgároknak biztosított politizálási lehetőséget, azaz csak az athéni társadalom 10-15%-át érintette.

A demokráciában a hivatalokat sorsolással töltötték be, még az sem számított, hogy a jelölt tud-e írni-olvasni. Igaz, a legszegényebbek előtt még a demokráciában sem nyílt meg a hivatalviselés lehetősége. Így nagyon megnőtt a cenzushoz kötött hivatalok befolyása, amelyeket szavazással töltöttek be, és vizsgálták a jelöltek alkalmasságát. Ilyen volt a sztratégoszi és a kincstárnoki hivatal. Ezeket csak a legvagyonosabb réteg tölthette be. A sztratégosznak értenie kellett a hadvezetéshez, és szüksége volt hadi tapasztalatokra. Az állam védelme érdekében a démosz elfogadta az arisztokraták vezető szerepét a hadseregben.

A törvényeket a havonta kétszer-háromszor ülésező népgyűlés hozta. A népgyűlésen csak olyan törvényjavaslatot lehetett tárgyalni, amelyet az 500 fős tanács előtte jóváhagyott. A népgyűlésen minden polgár részt vehetett, szavazati joga volt, a szavazás többségi elv alapján történt, és minden szavazat egyenlő értékűnek számított. Ez minden demokrácia alapja. Az arisztokraták, annak ellenére, hogy a legfontosabb hivatalokat továbbra is ők töltötték be, nyíltan bírálták a demokráciát. Igaz, ezt meg is tehették, mert a demokrácia biztosította mindenki számára a szólásszabadságot.

Athén Periklész korábanMiért tekinthetjük fénykornak az időszakot?

Az athéni demokrácia – a szövetségesek adóiból megvalósított – hatalmas építkezései vonzották a művészeket egész Hellászból. Az Akropoliszon álló Parthenón domborműve a Panathénaia ünnepének felvonulását és egyben a demokratikus Athén dicsőségét ábrázolta. Ezt a hatalmas, szalagszerű domborművet, úgynevezett frízt a kor leghíresebb szobrásza, Pheidiasz álmodta meg. Athéné szobrát is ő készítette el aranyból és elefántcsontból. Periklész ellenfelei később elüldözték a városból, mert azzal vádolták meg, hogy Pheidiasz Athéné pajzsán megörökítette saját és Periklész arcvonásait.

Az athéni dráma virágkora szintén a Kr. e. 5. század második felére esik. Szophoklész és Euripidész teremtette meg a klasszikus tragédia műfaját, míg a csípős politikai komédia legjelentősebb mestere Arisztophanész lett. Komédiái név szerint gúnyolták ki és tették nevetségessé a demokrácia ellenszenves vezetőit.