- Mi jellemezte a középkori társadalmi viszonyokat?
- Kik veszélyeztethették a királyok hatalmát?
- Milyen konfliktus alakult ki a Német-római Birodalom és a pápaság között?
A rendiség eszméje és kialakulásaHogyan változott a hatalomról vallott felfogás?
A virágzó középkor első évszázadaiban a királyi hatalmat isteni eredetűnek tartották bár az uralkodók nem rendelkeztek korlátlan jogkörrel. A hűbéri láncolatok egyfajta széttagolt politikai szervezetet hoztak létre, a hűbéri kormányzás során a bárói réteg befolyása is érvényesült. Nyugat-Európában a legfőbb hűbérúrnak tekintett királyok központosítása a 12. század végétől indult meg. A királyi hatalom a biztos adóbevételeken és a hatékony közigazgatáson alapult.
A gazdasági változások, így a 11–12. században fellendülő pénzgazdálkodás megfelelő anyagi hátteret biztosított a felsőbb rétegeknek. A kialakuló polgárság a kiváltságok megszerzésével beilleszkedett a feudális társadalmi rendbe.
A központosítással párhuzamosan megkezdődött a társadalom egyes rétegeinek szerveződése, amely a hatalommegosztás elvének kialakítására törekedett. Nyugat-Európában az azonos jogokkal, kiváltságokkal és nagyjából azonos gazdasági háttérrel rendelkezők csoportjai – a rendek – együttesen léptek fel érdekeik védelmében. A renddé szerveződés tükrözte a hagyományos társadalmi tagozódást, az egyházi és a polgári rend mellett a nemesség politikai vezető szerepe végig megmaradt. A rendek előbb tartományi rendi gyűlések, majd rendi országgyűlések összehívásával nyertek beleszólást a kormányzásba.
A korszakban megszületett a rendi képviseleten alapuló parlamentarizmus (parlamentum: ’megbeszélés’), amely a modern alkotmányos berendezkedés előzményének tekinthető. A legfőbb szempont az „ami mindenkit érint, azt mindenkinek jóvá kell hagynia” elv érvényre juttatása volt. A 13. században kibontakozó rendi szervezkedés a jobbágyság széles rétegét kizárta a politikai életből, mivel a jobbágyok nem a királynak, hanem egy másik személynek az alattvalói voltak.
Rendiség AngliábanMilyen folyamatok vezettek a hatalommegosztáshoz?
Európában – a kisebb ibériai államok mellett – elsőként Angliában alakult ki a rendiség. A 13. század elején a királyi önkény és a sikertelen külpolitika (francia területek elvesztése) 1215-ben a bárók együttes fellépéséhez vezetett. Az ekkor kiadott Magna Charta Libertatum (Nagy Szabadságlevél) biztosította a bárók beleszólási jogát a politikába az adók megszavaztatása révén. A dokumentumot lezáró ellenállási záradék lehetőséget biztosított a báróknak arra, hogy felségárulás terhe nélkül felléphessenek az uralkodóval szemben abban az esetben, ha a király nem tartja be a megállapodást.
János, Isten kegyelméből Anglia királya, […] isteni sugallatra és a mi magunk […] lelki üdvére, […] királyságunk megjavítására […].
12. Hadmegváltási és más adót csakis királyságunk közös tanácsával lehet kivetni, kivéve azt az esetet, amikor miértünk váltságdíjat kell fizetni. […]
14. Ha nem az említett adóról van szó, hanem más adó kéréséről vagy a hadmegváltási adó kivetéséről, úgy a királyság közös tanácsának megtartása végett pecsétes meghívólevelünket fogjuk küldeni az érsekekhez, püspökökhöz, apátokhoz, grófokhoz és a nagy bárókhoz. […] meghívásuk meghatározott napra, mégpedig legalább negyvennapos határidőre és meghatározott helyre szóljon. Mindezekben a meghívólevelekben a meghívás okát meg fogjuk jelölni. Ha ilyenformán megtörtént a meghívás, a kitűzött napon kerüljön az ügy tárgyalásra a megjelentek tanácsával […].
39. Egyetlen szabad embert se fogjanak el, vessenek tömlöcbe, fosszanak meg javaitól, helyezzenek törvényen kívül vagy száműzzenek, vagy más módon ne tegyenek tönkre, s mi sem fogunk ellene támadni, se mást nem fogunk ellene küldeni törvényes ítélet nélkül, melyet a vele egyenlők hoztak hazája törvényei alapján. […]
61. […] a bárók válasszanak tetszésük szerint huszonöt bárót az országból, akik saját erejükhöz képest tartoznak őrizni, megtartani s őriztetni a békét és a szabadságokat, amelyeket nekik adtunk és jelen oklevelünkkel megerősítettünk. […] És ha mi – vagy ha országon kívül vagyunk, a mi udvarbíránk – […] nem orvosolná a sérelmet, abban az esetben […]. Ezek huszonöten pedig az egész ország közösségével nyugtalanítsanak és sanyargassanak bennünket minden módon, ahogyan csak bírják: vegyék be várainkat, foglalják el földjeinket, birtokainkat, amíg véleményük szerint az orvoslás meg nem történt. Személyünk, a királyné és gyermekeink személye azonban épségben maradjon. Mihelyt az orvoslás megtörtént, ragaszkodjanak ismét hozzánk, miként előbb tették. (Részletek a Magna Charta Libertatumból; 1215)
- Hogyan vethetett ki adókat a Magna Charta szerint az uralkodó?
- Kiknek a kiváltságait biztosította még a király?
- Milyen jogok illették meg a szabad embereket?
- Értelmezzük az utolsó cikkelyt, az ellenállási záradékot! Hogyan és mikor léphettek fel az uralkodóval szemben a bárók?
A kivívott jogokat a következő időszakban sem vették figyelembe az uralkodók, ezért újabb és újabb főúri mozgalmak kezdődtek. Az egyik bárói felkeléshez csatlakozott a lovagi köznemesség, illetve a városi polgárság is. A mozgalom (Simon de Montfort vezetésével) végül legyőzte a királyi hadakat, és a fogságba került uralkodó 1265-ben kénytelen volt összehívni a rendi országgyűlést. Az első parlament után a királyi hatalom még évtizedekig próbált ellenállni a rendi törekvéseknek. A felkelések sikerre vezettek, és a 13. század végétől rendszeresen megtartották az országgyűlést (Mintaparlament, 1295).
A király üdvözletét küldi kedves és hűséges atyafiának, Edmondnak, Cornwall grófjának. […] országunk többi főuraival tanácskozást és értekezést akarunk tartani, azon hűségnek és szeretetnek nevében, amellyel ön irányunkban van. Szigorú utasítással meghagyjuk önnek, hogy a téli Szent Márton-nap után következő legközelebbi vasárnapon személyesen jelenjék meg a Westminsterben, hogy velünk, a főpapokkal és a többi főurakkal, valamint királyságunk egyéb lakosaival együtt megvitassa, elrendelje és végrehajtsa mindazt, aminek segítségével elháríthatjuk ezeket a veszedelmeket. […]
A király Northamptonshire sheriffjének. […] Neked is szigorú utasítással meghagyom, haladéktalanul rendeld el, hogy a nevezett grófságból két lovagot, ugyanazon grófság minden városából két városi polgárt, minden mezővárosból két lakost, olyanokat, akik legalkalmasabbak a feladatra, válasszanak ki, és a jelzett napra és helyre küldjenek el úgy, hogy a nevezett lovagok a maguk és a nevezetes grófság közössége nevében, és a nevezett polgárok és lakosok a maguk és a nevezett városok és mezővárosok közössége nevében, azoktól távol teljes és elegendő hatalommal rendelkezzenek, hogy mindazt megtehessék, amiről előbb szó volt, olyan módon, hogy a nevezett felhatalmazás hiánya miatt a megnevezett ügy semmiképpen se szenvedjen halasztást. […] (Királyi meghívások a parlamentbe; 1265)
- Miért hívták össze a parlamentet?
- Miért tekinthetjük rendi jellegűnek a gyűlést?
- Hogyan történt a főurak meghívása?
- Miként jelentek meg a lovagok és a polgárok a gyűlésen?
A francia rendiség és a rendi monarchiák működéseHogyan valósult meg a rendek és a király együttes kormányzása?
Franciaországban a királyi tekintély megerősítése IV. (Szép) Fülöp uralkodása idején (1285–1314) történt. Az uralkodó a gazdag flandriai városok bekebelezésére törekedett, miközben konfliktusba került a Pápai Állammal (az egyházi tized megadóztatása miatt). E két nagy horderejű külpolitikai lépés során IV. Fülöp 1302-ben összehívta az országos rendi gyűlést, amely támogatásáról biztosította a királyt. Franciaországban tehát a parlament összehívása nem „alulról” jött mozgalom hatására történt, hanem az uralkodói pozíció megerősítését szolgálta. Az országgyűlésnek ekkor még nem volt világos jogköre, csak a későbbiekben vált önálló testületté (például adómegajánlási jogkör, törvények benyújtása). A következő évben a pápai kiközösítés hatástalan maradt, sőt a francia követ testileg bántalmazta és fogságba ejtette a pápát.
Fülöp, lsten kegyelméből a franciák királya, a beaucaire-i sénéchalnak vagy helyettesének üdvözletét küldi. A főpapokkal és a főnemesekkel, valamint magunk és e királyság más híveivel és igaz alattvalóival tárgyalni és dönteni óhajtunk számos súlyos ügyben, amelyek korántsem jelentéktelenül érintik személyünket, magunk és királyságunk, valamint az egyházak s egyháziak, a nemesek s a világi személyek, továbbá e királyság minden egyes lakosa állapotát és szabadságát. Ezért meghagyjuk önnek, hogy a mi részünkről parancsolja meg a […] városok, […] vegyenek részt a Párizsban virágvasárnap előtti vasárnapon (április 8-án) mivelünk megtartandó tárgyalásokon és döntéseken mindannak tudomásulvétele, végrehajtása és a jelzett községek konzuljai által történő jóváhagyása végett […], amit mi ezekkel kapcsolatban […] elrendelünk. Figyelmeztesse őket, hogy máskülönben – ha e parancs szerint nem jelennek meg előttünk – ahogy a dolog megkívánja, eljárás fog megindulni ellenük a hozandó határozat értelmében. (IV. [Szép] Fülöp király oklevele; 1302)
- Milyen indokkal hívta össze IV. Fülöp az országos rendi gyűlést?
- Melyik társadalmi rétegnek szólt konkrétan ez a meghívó?
- Hasonlítsuk össze a részletet az angol király meghívójával! Milyen különbségek figyelhetők meg?
A kialakuló rendi monarchiákban a király meg tudta őrizni a tekintélyét. Az uralkodó kihasználta a rendek közötti érdekellentéteket, és az országgyűlésen megszavazott adók megfelelő anyagi hátteret jelentettek a kormányzatnak.
A rendek térnyerése elsősorban a középszintű közigazgatás (megyék) területén mutatkozott meg. A kialakuló parlamentek szerkezete évszázadokon keresztül megmaradt. Angliában kétkamarás országgyűlés jött létre, a felsőházban a főpapok és a bárók személyes meghívóval vehettek részt, míg az alsóházba a megyék 2-2 lovagot, a városok pedig 2-2 polgárt delegálhattak (képviseleti rendszer).
A francia parlament (általános rendi gyűlés) egykamarás országgyűlés lett, ahol a papság, a nemesség, a polgárság külön ülésezett, és testületenként (kuriánként) szavazott. Ennek köszönhetően az első és a második rend (kiváltságosok) gyakran leszavazta a harmadik rend javaslatait.
A császári hatalom sorsaMely dinasztiák vetélkedtek a német területekért?
A Német-római Birodalomban a császári hatalom fokozatosan meggyengült. A 13. században az invesztitúraharc elvesztése után elhúzódó trónviszály alakult ki. A császári címért több család vetélkedett, és a belviszályokat a birodalom nagyhűbéresei saját pozícióik kiépítésére használták fel. A 13. század utolsó évtizedeiben a Habsburg-család (Habsburg Rudolf) szerezte meg a császári koronát. A kezdetben főleg svájci birtokokkal rendelkező dinasztia rövidesen közép-európai területeket (Ausztria, Stájerország) is a fennhatósága alá vont. A 14. század elején a Habsburgokkal szemben a Luxemburgi-dinasztia lépett fel.
A fejedelmek a Habsburgok térnyerésének ellensúlyozására a luxemburgi grófot választották meg császárnak (1308). Az új uralkodó fiúgyermekét Csehországba házasította be, így ott közel egy évszázadra megalapozta a Luxemburgi-család hatalmát.
A két család egymással versengve növelte birtokait: a Habsburgok az Alpok (Tirol, Karintia) térségében, míg a Luxemburgiak észak (Brandenburg, Szilézia) felé terjeszkedtek. Eközben a német császári hatalom tovább gyengült; Luxemburgi IV. Károly a német Aranybullában (1356) rögzítette a hét választófejedelem császárválasztási jogát. A választófejedelmek részt vettek a birodalom kormányzásában, a császárral együtt birodalmi tanácsot alkottak. A német területeken a rendi képviselet a középkorban csak tartományi szinten valósult meg, az országos rendi gyűlést csak a 15. század végén hívták össze. IV. Károly biztosította fiai számára a közép-európai uralmat, Vencel a német és a cseh királyi címet örökölte, Luxemburgi Zsigmond pedig Máriának, Nagy Lajos leányának eljegyzése révén a magyar korona várományosa lett. (Zsigmond a 15. század elején a német, utóbb a cseh koronát is megszerezte.)
Elrendeljük, hogy a mainzi érsek […] mikor a császár vagy a rómaiak királyának halálhíre a mainzi egyházmegyében bizonyossá válik, a halálhír vételétől számított egy hónapon belül ezt az összes választófejedelmeknek nyílt levélben adja tudtára; ha azonban az érsek ennek végrehajtásában és a hír közlésében hanyag volna, vagy késedelmesnek mutatkoznék, ugyanazon fejedelmek saját maguktól, minden további meghívás bevárása nélkül, három hónapon belül, mint a fenti határozatban erről már intézkedtünk, a sokszor említett Frankfurt városában gyűljenek össze a rómaiak királyának választására, kiből egykor császár lesz. A választás szavazattöbbséggel történik. Az újonnan megválasztottnak azonnal meg kell erősítenie a választófejedelmek hűbéreit, privilégiumait, jogait és szabadságait. […]
A birodalmi gyűlés alkalmával a császárnak vagy római királynak kézmosó vízzel a brandenburgi őrgróf szolgál, az első pohár italt a cseh király nyújtja, ki azonban kiváltságai értelmében ezt nem királyi koronával a fején cselekszi, hacsak erre magától nem hajlandó; a rajnai palotagróf az ételt szolgálja fel, míg Szászország fejedelme a marsalli tisztet tölti be, mint ahogyan ez régtől fogva szokásos. (Részlet a német Aranybullából; 1356)
- Hogyan került hatalomra az új uralkodó?
- Gyűjtsük ki a négy világi választófejedelmet, akik a három egyházi (mainzi, kölni, trieri érsek) mellett szerepet kaptak a császárválasztásnál!
- Mire törekedtek a vezető főurak a választáskor?
Összegzés
Változás és folytonosság
- Milyen változások történtek a feudális államok irányításában?
- Melyek a legfontosabb különbségek a francia és az angol parlament működési elveiben?
Történelmi forrás
- Miért jelentős kordokumentum a Magna Charta?
- Hogyan jelentek meg benne a rendi érdekek?
- A korszak milyen egyéb jellegzetességeit lehet felfedezni a szövegben?