< Előző lecke ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ I. AZ ŐSKOR ÉS AZ ÓKORI KELET ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ ​ Következő lecke >

India történelmi múltjaMilyen társadalmi rendszer jött létre Indiában?

A mai Pakisztán területén alakult ki az Indus-völgyi bronzkori civilizáció (Kr. e. 2500 körül). Az Indus-völgyiek saját írásrendszert alakítottak ki, amelyet még nem sikerült megfejteni, így azt sem tudjuk, milyen nyelven beszéltek. Szarvasmarhán kívül bivalyt tenyésztettek, rizst és búzát termesztettek. A monszunesők vizét víztárolókban gyűjtötték össze, hogy a száraz évszakban öntözni tudjanak. A civilizáció legfontosabb központjai sakktáblaszerűen épültek (Harappá és Mohendzsó-dáró). Az égetett téglából épült házakból csatornák segítségével vezették el a szennyvizet. Az Indus-völgyi civilizáció hanyatlását több tényező is előidézte (klímaváltozás, talajszikesedés, földrengések).

Kr. e. 1500 körül kezdtek India területére bevándorolni a magukat árjáknak nevező, harci szekerekkel küzdő indoeurópai törzsek. Az árja szó ’nemesember’-t jelent, ezzel különböztették meg magukat a leigázott és India déli részére visszaszorított őslakosságtól. A későbbiekben már csak a felső három társadalmi osztályt nevezték árjának, szembe­állítva őket a szolgák negyedik osztályával. A kialakuló kasztrendszerben a társadalmi csoportok átjárhatatlan határait a születés, a származás határozta meg. A társadalmon kívül álltak a rituális okokból jogfosztott „érinthetetlenek”, a páriák. A lakosság nagy része törzsi közösségben, falvakban élt, és mezőgazdasággal foglalkozott. Indiát először a Kr. e. 3. században szervezte egységes birodalommá Asóka, a Maurja Birodalom uralkodója.

India vallásaiMiben különbözik az indiaiak világról vallott felfogása az európai emberétől?

Az árják és az őslakosok hitvilágából alakult ki a brahmanizmus. Az egyes kasztok szabályrendszerét a világot átfogó törvény határozta meg, az egyénnek ennek megfelelően kellett élnie. Mivel az indiaiak hisznek a lélekvándorlásban (reinkarnáció), elfogadják, hogy tetteik, cselekedeteik hatnak az elkövetkező életükre. India alacsonyabb rangú istenei fölött a nagy istenhármasság uralkodott (Brahma, Visnu és Siva). Ez a hármasság együttvéve: a teremtés, fenntartás és pusztítás isteni elve irányítja a világ örök körforgását.

A harcosok rendjéből vált vallásalapítóvá Buddha, aki megvilágosodása (bodhi) alapján kapta nevét (Kr. e. 6. század). A legendák szerint apja a világtól elzárva gondtalan életre nevelte, de amikor a trónörökös egyszer kiszökött a palotából, meglátta a világban lévő szenvedést. Elhagyva apja királyságát, egy fügefa alatt elmélkedve világosodott meg: az emberi szenvedésnek három forrása van, az érzékiség, az élet vágya és a tudatlanság. Buddha tanításaiban hirdette, hogy a szenvedést vágyaink okozzák, amelyek fenntartják a lélekvándorlás láncolatát. A vágyakról való fokozatos lemondás árán a bölcs legfőbb célja a nirvána (boldogságot jelentő állapot) elérése, amelynek segítségével kiszakad az állandó újjászületések örök körforgásából.

A kínai történelem kezdeteiMiért volt különleges fontossága a kínai írásnak?

A Sárga-folyó völgyében a neolitikum idején bontakozott ki az öntözéses rizstermesztés. Míg Európában, Egyiptomban vagy Mezopotámiában azért kellett öntözni, hogy a termés jobb legyen, a rizst öntözés nélkül egyáltalán nem lehetett termeszteni. Az öntözés így Kína területén még gyorsabban és nagyobb mértékben segítette elő a kisebb-nagyobb államok kialakulását.

A különböző kínai vidékek lakóinak 90%-a han nyelven beszélt (ezt nevezzük mi kínainak). A hatalmas távolságok és a nyelv hosszú fejlődése miatt egy pekingi és egy kantoni meg sem érti egymást, ha a saját nyelvjárását használja. Kína egységét így nem a közös nyelv, hanem a közös írás biztosítja, amelyet minden vidéken ugyanúgy írnak, de másképp ejtenek ki. A Kr. e. 1. században kialakult a Közép-Ázsián át Mezopotámiáig és így a Római Birodalomig elérő kereskedelmi útvonal, a selyemút. A kereskedelmi karavánok elsősorban selymet, teát, fűszereket, később porcelánt szállítottak a Távol-Keletről.

A kínai történelmet hagyományosan dinasztiákra osztjuk. Az egyes dinasz­tiák eleinte nem terjedtek ki egész Kína területére, hanem kisebb-nagyobb országok hadakoztak egymás ellen. A széttagoltságot a Kr. e. 3. század utolsó évtizedeiben szüntette meg az első császár, Csin Si Huang-ti (jelentése: ’Csin első császára’). Az uralkodó az egységes birodalom északi határán elkezdte kiépíteni a hun betörések ellen a nagy falat. Az első nagy fal még csak földhányásokból állt. A ma látható építmény évszázadokkal később keletkezett. A despotikus birodalom egységét szolgálta a központosított közigazgatási rendszer és a hivatalnokszervezet. Az ókori Kína a Kr. e. 3. század végén megalapított Han-dinasztia idején élte virágkorát.

Kína vallásaiHogyan olvadt be a buddhizmus a kínai vallások rendszerébe?

A nemzetségi társadalom hagyományai évszázadokon át meghatározták a kínai vallási szertartásokat. Kung Fu-ce (latinul: Konfucius; Kr. e. 6. század) etikai művében a múlt tiszteletét hangsúlyozta, amelybe beletartozott az ősök kultusza, akik védőszellemként óvták a nemzetséget.

Az ókori Kína másik nagy bölcselője, Lao-ce egy világtörvény (tao: ’út’) létezését hirdette, amely működteti a természetet. A bölcs ember felismeri ennek működését, nem lázad ellene, hanem elfogadva sorsát követi a tao által kijelölt utat.

A három nagy kínai vallási irányzat, a konfucianizmus, a taoizmus és a buddhizmus csak a hivatásos képviselőiben, a konfuciánus vezetőkben és a családfőkben, a taoista papokban, valamint a buddhista szerzetesekben különült el egymástól. A mindennapi életben, a népvallásban ez a három irányzat egybeolvadt. A konfuciánus tanítás az állami és társadalmi életet, az alá-fölé rendeltségi viszonyokat szabályozta. A taoizmus és a buddhizmus az egyes ember testi-lelki gondozását vállalta. A taoizmus vigyázott a testi és lelki egészségre azzal, hogy távol tartotta az ártó hatalmakat, a buddhizmus pedig a lélek túlvilági útját biztosította.